Cornelia édesanyja szemébe nézett miközben próbálta feldolgozni az előbb hallottakat. Sophia állta tekintettét, kezét továbbra is lánya arcán pihentetve.-Cornelia, mint vámpírkirálynő?-nevetett Emmett-ugyan már.
-Emmett, szerintem senki nem kérdezte a véleményedet-mondta a mögötte álló Edward, aki Sophia meséje közben csatlakozott a családhoz.
-De attól még igaza van, ez nevetséges-szólalt meg semleges hangon Cornelia. Hátrébb lépett, hogy Sophia keze ne érinthesse tovább az arcát.
-Már miért lenne az?-vonta össze a szemöldökét-Vannak vámpírok, vannak vérfarkasok, vannak boszorkányok és van Hibrid is-mutatott végig a lányán-Miért ne lehetne vámpírkirálynő, miért ne lehetnél te a vámpírkirálynő?
-Hát, a probléma ott kezdődik, hogy neked azt se hiszem már el amit kérdezel-mondta lenézően.-A másik meg az, hogy miért pont egy vámpír és ember kapcsolatából születne meg a királynő?
-Úgy, hogy te nem egy vámpír és egy ember szerelméből születtél.
-De igen....Carlisle már vámpír volt mikor megfogantam-mutatott az említett személyre.
-Igen, ez így van.
Cornelia összehúzott szemekkel méregette az anyját, majd apja felé nézett kérdő tekintettel mintha tőle megkaphatná a választ.
-Én se tudom miről beszél-válaszolt Carlisle a kimondatlan kérdésre.
-Még is mi vagy te?-kérdezte Cornelia visszafordulva az anyja felé, de aztán gyors felemelte a kezét és kijavította magát.-Vagyis mi voltál, mielőtt vámpírrá változtál?
-Boszorkány.Bár ami azt illeti vámpírként is megmaradtam annak, vagy legalább is valami olyasminek.Az erőm kicsit korlátozottabb.
-Boszorkány?-Cornelia hangjába döbbenet csengett.
-Igen, boszorkány.Hisz a jóslatban is ez áll.Egy boszorkány és egy vámpír szerelmének gyümölcse, lesz az aki meghatározza, hogy milyen lesz a ,,varázslények" jövője.Vagy ezt az előbb nem említettem?-kérdezte ártatlanul.
-Nem, ezt az előbb kifelejtetted-mondta Carlisle némi éllel a hangjába.
-Hupsz-vonta meg a vállát.-Na mindegy, a lényeg, hogy a prófécia igaz és beteljesült.Ezért is van ránk szükséged.Én és Aro segíthetünk az erőd kordába tartásába.
-Képzeld, egész jól elbánok az erőmmel, de azért kösz.Ha gondold bemutatót is tarthatok-és már emelte is fel a kezét.
-Nem a tűz birtoklására gondolok-most ő nézett lányára lenézően.-Én azokról a képességekről beszélek amik a vámpírkirálynői léttel járnak.
-Bocsánat, hogy közbe szólok-kezdte Jasper nem messze nekitámaszkodva a falnak-de ha jól értem, Cornelia a valaha élt egyetlen vámpírkirálynő-Sophia válasza egy bólintás volt.-Akkor úgy vélem jogos a kérdés, hogy te és Aro még is hogy tudnátok segíteni neki bármibe is, mikor még senki a világon nem találkozott vámpírkirálynővel.
Sophia bájosan rámosolygott a férfira.
-Még is ki vagy te, hogy beleütöd az orrod a dolgainkba?-kérdezte éles hangon.-Egyáltalán ők-mutatót körbe a szobába- miért is vannak itt?Semmi közük ehhez az egészhez-az utolsó két mondatott már lányához intézte.
-De igen, rájuk is ugyan úgy tartozik ahogy rám-magabiztosan állta anyja pillantását.
-Nehogy nekem azzal kezd jönni, hogy mert ők a családod.Hiszen ezt a szót nem is ismered.
-És ez vajon az én hibám?-lépet egyet előre fenyegetően.Egy pillanatig némán farkasszemet néztek, aztán tekintetét elkapva Sophia megszólalt:
-Úgy beszélsz róla mintha te kételkednél benne-szólt közbe Cornelia.
-Nem, ilyenről szó sincs-rázta meg a fejét és egy pillanatra beharapta a száját.-Én hiszek benne, sőt tudom, hogy a prófécia mindegy egyes betűje igaz.Csak.....volt egy időszak amikor nem így gondoltam-ahogy az utolsó szó is elhagyta az ajkát, egy helybe megállt és Carlislet kezdte nézni.Emlékek sokasága telítette meg gondolatait.Az első csók Carlisleval, az első szeretkezésük a születésnapján.Az édesanya, Garndmére tiltása a férfitól akit tiszta szívből szeretett. Cornelia megszületése....
1804.
-Meglásd leányom, ez a gyermek még a vesztünket foglya okozni-mutatott a szobában lévő bölcső felé Grandmére.
-Ugyan anyám badarságokat hord itt össze, hisz ez csak egy ártatlan gyermek, még is hogy okozhatna bármi bajt is?-hangjával is próbált úgy játszani Sophia, hogy meggyőző hatást gyakoroljon édesanyjára.
-Most még nem, de ha majd felnő-mondta vészjóslóan.
-Már mondtam, lehet, hogy az apja vámpír de attól még boszorkány vér is csörgedezik az ereibe, a mi vérünk.Majd megtanítom rá, hogy tudja mi a jó és ne szörnyetegként viselkedjen.
-Édesem-sóhajtott nagyot miközben a bölcsőhöz lépdelt és a benne alvó Cornelia arcocskáját kezdte nézni-hát éppen ez a baj, hogy ez a két vér alkotja e picinyke testet. Én pont ez miatt aggódom, hisz te is ismered a próféciát.
-Azok csak mesék anyám.
-Ez a baj leányom, hogy ezeket csak mesének hiszed.Ezért is nem tudtalak lebeszélni a Mr. Cullenel való kapcsolatodról.Ezért is született meg ez a gyermek-lánya felé fordult aki szintén ott áll már a bölcsőnél. Kezébe vette arcát és lágyan megcirógatta.-És ezért is leszel te a hibás, ha ez a gyermek a világunk végét okozza-elmosolyodott, de ebből a mosolyból semmi boldogság nem sugárzott.-Persze az is lehet, hogy a jóslat azon része teljesül be, miszerint a vámpírkirálynő elhozza a békét mindenki számára.Ebben az esetben nagyon nagy szerencséd lesz. De azt sohase felejtsd el édes leányom, ha még is így lesz, minden jóra fordul, akkor sem fogom megbocsátani neked ezt a hibádat-suttogta az utolsó szavakat, majd leengedte a kezét és emelt fővel távozott a szobából.
Sophia könnyeivel küszködve nézte ahogy az anyja távozik a szobából, majd ahogy az ajtó becsukódott belehajolt a bölcsőbe és zokogva átölelte a lányát.
-Sophia..-lánya szólongatására Sophia újra a jelenbe találta magát, sokkal tovább merült el gondolataiba mint azt hite.
-Bocsánat, miről is beszéltünk éppen?-kérdezte zavartan.
-Éppen a meséddel próbáltál megetetni, amihez mondhatom egy nagyon szuper és egy kicsit hihető történetet is kitaláltál.Azt pedig fantasztikus beletudtad magyarázni, hogy neked és Aronak miért is kéne a nyakamra akaszkodnotok.Szép színészi teljesítmény, komolyan mondom nagyon sokan bedőlnének neki-lassan, ütemesen tapsolni kezdet.-De én nem tartozom közéjük.
-Ostoba vagy ha az irántam érzett ellenszenved miatt nem látod az igazságot.Hát nem érted, ez igen is nagyon fontos dolog, és ha megmakacsolod magad csak azt éred el vele, hogy kifutunk az időből.-Az idő.Ezt már nekem is említetted.De azt nem voltál hajlandó elmondani, hogy milyen időről is van szó-szólalt meg Carlisle lánya mellöl.
-Gondolom megérted, hogy szerettem volna ha a lányunk is itt van mikor beavatlak titeket a dolgokba.
-Ááá szóval ti beszélgettetek is?Én azt hittem csak a nyelved dugtad le a torkán-mondta gúnyosan Cornelia Sophianak.
Sophia sóhajtott egyet miközben a szemét forgatta, Carlisle pedig fészkelődni kezdett a kellemetlen emlékre.
-Szóval milyen időről is van szó?-tette fel a kérdést Cornelia.
-Legyen annyi elég, hogy hamarosan elkezdenek mutatkozni a képességeid. És ha nem tudod, hogy hogyan irányítsd őket, pusztulást okozhatsz mindenkinek, magadat is beleértve.
-Miért pont most?Eddig miért nem jöttek elő?
-Ajh, nem menyünk már ebbe bele.Röviden legyen annyi elég, hogy 1000 évenkénti bolygó állás, nagy varázserő kering a levegőbe bla bla bla....-nyújtotta ki a nyelvét és úgy tett mint aki nagyon unatkozik.
-Aha, hát ez fantasztikus.Még valami?-kérdezte bár kicsit se érdekelte eddig se amit az anyja mondott.
-Azt hiszem, hogy...nem várjunk csak, ennyi.Legalább is amit egyenlőre tudnotok kell azt elmondtam-Edward felé fordult és bájos mosoly terült szét az arcán.-Értékelem az igyekezetedet, de megsúgom, ha egész idáig nem jött össze most se fog.Varázslattal blokkolom, hogy beleláss a fejembe.Ahogy te a jövőmbe,-nézet Alicre, majd Jasperre pillantott-te pedig az érzelmeimmel babrálj.
-Még is honnan tud....Aro-válaszolta meg Alice elkezdett kérdését.
-De az én tüzem ellen nem tudsz tenni semmit igaz?-Sophia megrázat a fejét, de jókedve egy percre sem lankadt le. A győztes mosoly az arcán egyre szélesebb lett.-Akkor azt javaslom most tűnj el, hiszen elmondtad amit akartál.
-Ne aggódj, már megyek is.De te, gondold át amit mondtam és majd értesíts a döntésedről.Tudom, hogy ez most fura és, hogy a pokolba kívánsz, de ne feled, milliók életével játszol-lassan elindult, de mikor Carlislehoz ért egy pillanatra megállt és végig simított mellkasán.-Veled meg remélem, hogy minél előbb találkozunk és befejezhetjük azt amit olyan durván félbeszakítottak. Kár lenne érte ha többé nem csókolhatnám ezeket a puha ajkakat.
-Hát pedig jobb lesz, ha jól megjegyzed azt a csókot, mert ez többet nem fog előfordulni.
-Majd meg látjuk, majd meg látjuk-dorombolt, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
A család minden tagja azt a helyet bámulta ahol nem rég Sophia állt.
-Huha, hát ez nem vo....-szólalt meg elsőként Rosalie, de mondani valóját Cornelia telefon csörgése félbeszakította.
-Szavad ne feled-mondta Cornelia majd felvette a telefonját.
-Jacob, hiszed vagy sem már hívni akartalak-kezdte ezzel a kis hazugsággal.
-Ezek szerint már itthon vagytok?És miért nem telefonáltál?Van fogalmad mennyire aggódtam érted?Már azon voltam, hogy utánad megyek-hangja haragosan csengett, de az utolsó mondatnál megengedett magának egy megkönnyebbült sóhajt.Mérges volt Corenliara, de még is csak az volt a legfontosabb, hogy szerelme épségbe hazatért.
Cornelia már azon volt, hogy elküldje a fenébe, hogy még is milyen hangon beszél vele.De aztán észbe kapott, hogy Jacob előtt nem akarja felfedni, hogy megváltozót, ráadásul a fiú tiszta szívből szereti és ha összetörné a kicsi szívét azzal csak megfosztaná magától az esélyt arra, hogy a farkasok mellette harcoljanak ha arra kerül majd a sor.Így hát tízig elszámolt és úgy kezdett el beszélni mint aki nagyon sajnálja amit tett.
-Jake, sajnálom, tényleg.Csak annyi minden összejött, hogy....sajnálom.
-Megbocsátok, ha most átmehetek, hogy láthassalak.Vagyis igazából-szedte össze gondolatait-nem egészen pont most egyszerre. Sam még beszélni akar velünk, de szerintem legkésőbb fél óra múlva ott vagyok.
-Rendben, gyere csak, már nagyon várlak-mosolygott de közben arra gondolt:,,a francba még ez is."
-Szeretlek-köszönt el boldogan a fiú.
-Én is szeretlek-mondta nehézkesen Cornelia. E szavak kaparták a torkát.
Kinyomta a telefonját és elindult a szobája felé, hogy mire Jacob ide ér a kontaktlencsék már bent legyenek a helyükön.Miközben a lépcső felé tartott Edward kapta el a karját oldalról.
-Beszélnünk kell.Mielőtt Jacob átjön.
-Ha a csókunkról akarsz beszélni, akkor bocs de most nekem ehhez rohadtul nincs kedvem.Ha esetleg gondolod majd holnap beszélhetünk, de ma semmikép sem-Edward már folytatni akarta, de Cornelia kezével befogta a száját.-Jacob és Bella miatt aggódsz?Akkor van egy jó hírem, én semmit se mondok a páromnak, az pedig, hogy a te párodnak mit mondasz azt döntsd el magad.Hiszen ha a csókhoz is nagy fiú voltál akkor ehhez is legyél az-komoly hangon beszélt de közben legbelül egész jól elszórakozott.Edwrad bólintott egyet, jelezvén, hogy rendben megértette és elengedte a kezét.
-Viszont én is szeretnék veled beszélni, mielőtt Jacob megjön.És engem nem rázhatsz le semmilyen gúnyos szöveggel.
-Nem is akartalak, nekem is beszélnem kell veled. Esmeről.
-Esméről?-Carlisle nem értette vajon mint akarhat a feleségével kapcsolatban.
-Majd mindjárt beavatlak, csak előtte szeretném elrejteni az elrejteni valót-mutatott vörös szemeire.
-Akkor azt javaslom a vacsorád maradékát is tüntesd el-bökött Cornelia felsőjének nyakkivágására.A lány lepillantott és egy-két kósza vércseppet pillantott meg.-Már akkor érezni lehetett az áldozatod vérének szagát mikor beléptél a házba-mondta Emmett szemrehányóan.
Cornelia csak megvonta a vállát és aztán elindult felfelé a szobájába.
Carlisle kint állt az erkélyen és lányát várta miközben a sötét erdőt bámulta.Egyszer csak mögötte ajtó nyitódás hallatszott, majd hirtelen lánya termett mellette.
-Nos, akkor kezdjük is el.Minél előbb túl esünk rajta annál jobb.
-Rendben-lánya felé fordult és egy pillanatra meglepetten nézte a most már barna színben játszó szemét.-Biztos, hogy erre szükség van?Azt hittem büszke vagy Blood Rippah tetteire.
-Igen, büszke is vagyok.De vörös szemekkel Jacob egyszerre levenné, hogy mi a helyzet, az pedig nekem nem lenne valami jó.Inkább higgye azt, hogy már kezdek éhes lenni mint hogy tudja az igazságot-megfordult és háttal nekidőlt a korlátnak.-De inkább beszéljünk arról amiről akartál.Ami kitalálom, arról szól, hogy ne viselkedjek így veletek, kicsit fogjam vissza magam stb. stb. Oké ígérni nem ígérek semmit, de megpróbálom.Ha már egyszer segítettek nekem ennyit megérdemeltek, úgyhogy vissza fogom magam.
-Hát ezt jól megbeszélted magaddal-görbült szája széle felfele.
-Valahogy sejtettem, hogy erről lesz szó.Így gondoltam gyorsan tisztázom, hogy rendben, oké, így meg úgy és akkor egymás idejét sem raboljuk sokáig.
-Ez mondjuk igaz, csak azért jobb lenne ha részletesen is megtudnánk ezt beszélni.És az anyádról is beszélnünk kéne.
-Mármint arról amit láttam?
-Nem-rázta meg a fejét- vagyis lehet arról is kéne, de én most nem pont erre gondoltam-még mindig kínosan érzete magát amiatt a jelenet miatt de már kezdett kissé feloldódni.
-Pedig a részletesebb beszélgetésnek kicsit várnia kell , a lényeget már úgy is tisztáztuk de a többihez kérj időpontot-nevette el magát, majd amilyen hirtelen kitört a nevetés belőle olyan hamar váltott vissza komolyra.-Viszont én az anyámmal való csókról mindenképp szeretnék veled most beszélni.
-Nem érzek iránta már semmit-vágta rá egyszerre Carlisle, mosolya lehervadt.
-Ez szuper, de ezt igazából nem nekem kell bizonygatnod, ha nem Esmenek.
-Tessék?-már semmit se értett.
-Mielőtt Aliccekel beléptünk volna a nappaliba, előtte Esme rohant ki onnan zaklatottan. Látott titeket.
-Tessék?-ismételte meg újra a kérdést.-Nem ez nem lehet, azt észrevettem volna, hogy ott van.
-Hát abból amit láttam eléggé elvoltál foglalva, szerintem ha valakit kinyírtak volna melletted azt se vetted volna észre.
-Cornelia ezt most ne-intette le lányát dühösen.De dühe nem neki szólt hanem Sophinak, hiszen ő tehetett erről az egészről.-És nem mondta hogy hova megy?
-Nem, ilyet egyáltalán nem mondott.Csak közölte velem, hogy egy álszent ribanc vagyok aztán beszállt a kocsijába és huss-kezével intett egyet-elment.
-Már is felhívom, azonnal beszélnem kell vele-és már vette is elő telefonját és tárcsázta a számot.
-Még jó elhalasztottuk a ,,nagy" beszélgetésünket-mondta maga elé.
-Nem veszi fel, ezt nem hiszem el-aggódót Carlilse. Egy darabig még kicsöngött a telefon, majd egy hangos sípolással bekapcsolt a hangposta.-Esme, kicsim.Nem tudom, hogy mit láttál és mennyit de az nem úgy van ahogy te gondold.Semmi közöm nincs már ehhez a nőhöz....
Cornelia némán hallgatta apja beszédét, amikor zörgésre lett figyelmes.A fák közül Jacob lépett ki, szerelmes mosollyal az arcán.
-Szia-állt meg.
-Szia-magára erőltette ugyan azt a mosolyt, majd elindult felé és bele bújt Jacob meleg ölelésébe.
-Azt hiszem, nekünk van egy kis beszélni valónk-szólalt meg csilingelő hangon Sophia.
