Cornelia tekintette végig az édesanyán volt, de amit szeme látott azt az agya egyszerűen nem akarta felfogni, ahogy az érzései sem.Boldogságot, dühöt, szomorúságot kellet volna éreznie, de ezek helyett csak ürességet érzett, semmi többet.-Érdekes-szólalt meg a lágy, csilingelő hang, amit Cornelia 5 éves korában hallott utoljára-azt gondoltam, hogyha újra találkozunk a nyakamba ugrasz, vagy elküldesz a francba-mosolyogva megrázta a fejét.-Ehelyett csak állsz ott és nem csinálsz semmit.
Cornelia e szavakra sem reagált.Eljutott a tudatáig, tudta mit jelentenek azok a szavak amik halottnak hitt anya ajkát hagyták el, de nem tudott rá válaszolni.
-Carlisle-mosolya továbbra se hervadt le az arcáról-jó téged újra látni.
Cornelia a nagy gondolkodásban, hogy mit is kéne mondania, mit is kellene érezni észre se vette, hogy az anya már nem őt nézi.De a név hallatára ő is a mellette lévő személyt kezdte nézni.
Az apja arcát tanulmányozta amin több érzelem futott át egyszerre. Fájdalom, meglepettség, boldogság. Testtartásából viszont semmit se lehetett leolvasni, ugyan olyan meredten állt mint Cornelia. Már a lánya kezét sem fogta, ami Corneliaba még csak most tudatosult, annyira sokkolva volt, hogy idáig még ezt se vette észre.
-Zsüliett-szólalt meg Carlisle váratlanul.
-Zsüliett, Zsüliett-legyintett-hagyjuk ezt.Undorodom ettől a névtől, anyámra és az emberi életemre emlékeztet.Egy jó ideje már a második nevemet használom, Sophia. A csengése is sokkal jobb.
-Tűnjünk el innen-találta meg a hangját nagy nehezen Cornelia. Nem kommentálta amit Sophia mondott, nem is érdekelte, csak minél előbb ki akart innen jutni.
-Már mentek is?De hiszen nem is volt még alkalmunk beszélgetni-megbántottságot színlelt, majd közelebb lépett a lányához, kinyújtotta a kezét, hogy megérintse.
-Hozzám ne merj érni-lépett egyet hátra.
-Édesem, de hát miért vagy velem ilyen?Nem is örülsz, hogy újra láthatod az anyukádat?
-Nem vagy az anyám.Az én anyám 5 éves koromba meghalt-köpte a szavakat.Végre sikerült magát összeszedni.Képes volt már iránytani a testét, hogy mozogjon, a száját, hogy hangok távozzanak rajta és az érzéseit is.
-Óóó elszomorít, hogy ilyeneket mondasz nekem.Ezzel a lelkembe tiporsz-kezét szívére emelte.
-Szarok a lelkedre-majd ezzel befejezettnek tekintette az anyával lévő kommunikációt. Aro felé fordult.-Őrülj amíg lehet, mert hamarosan fordul a kocka-gonosz mosoly jelet meg az arcán.
-Kíváncsian várom-arcán győzedelmes mosoly terült szét.
Cornelia még egy pillantást vetett mindkettőjükre, majd elindult arra fele amerre bejöttek.A többiek habozás nélkül követték ők, még az apja is.Ő is össze volt zavarodva, válaszokat akart a kérdéseire, de úgy döntött az még ráér, lányának nagyobb szüksége van most rá.
-Boldog Születésnapot Cornelia-kiabálta még Aro a már félig becsukódó ajtónak, majd körbe nézett a terembe lévő maradék arcokon, melyekről a kíváncsiságot és az értetlenséget lehetett leolvasni.
Chrissék az elő csarnokba vártak, hogy Corneliaék felbukkanjanak. Közben Lexivel beszélgettek, és néha a még mindig félelemtől remegő Giannara pillantottak.
-Na végre, mit akart tőled Aro?-intézte a kérdést Corneliahoz Garrett amint megpillantotta közeledni a folyóson.
-Nem érdekes-válaszolta amikor oda ért hozzá.
-Nem érdekes?Hát én az előbbit nem nevezném nem érdekesnek-szólt közbe Emmett.
-Mindegy-pillantott válla felett Emmettre, majd amikor vissza fordult már Lexit nézte.-Örülök, hogy nincs semmi bajod-mondta érzelemmentes hangon.
-Azt látom, majd kicsattansz a boldogságtól-felelte ironikusan Lexi.
-Oké, miért érzem azt, hogy valami nagy dologról maradtunk le?Cornelia-Demetri a lány elé lépet-mégis mi történt odabent?
Cornelia nem válaszolt, csak semmit mondó tekintettel nézett a férfi szemébe.Ez így ment pár másodpercig míg végül Cornelia elfordult, kikerülte Demetri és Gianna asztalához sétált.
-Adj nekem egy papírt és egy tollat-szólalt meg olaszul.
A lány bólintott egyet, majd gyors elő kapart a fiókjából egy papírt és egy tollat.Remegő kézzel nyújtotta Cornelia felé.
-Mit csinálsz?-érdeklődött az apja.
-Egy kis üzenet Aronak-válaszolta miközben gyors ráfirkantott valamit a papira. Mikor kész volt össze hajtotta és oda adta Demetrinek.-Ezt légyszíves add oda neki.
-Rendben.
-Nos, akkor indulhatunk?-kérdezett közbe Alice-Ettől a helytől a hideg futkos a hátamon.
-Csak egy pillanat-válaszolta, majd egy szempillantás alatt, ember feletti gyorsasággal Gianna mögött termet és egy hirtelen mozdulattal kitörte a nyakát.Nagy reccsenés hallatszott, ahogy eltört a csont, amit egy hangos puffanás követett amikor a holtest összeesett.-Most már indulhatunk.
-Istenem-szörnyülködött Alice-te megölted.
-Jó észrevétel-kikerülte a holttestet és elindult a bejárati ajtó felé.
-Feltétlenül muszáj volt ez?-sopánkodott Rosalie is.
-Az agyam eldobom-nézte kikerekedett szemekkel Emmett a holttestet.
Cornelia hallotta a kérdéseket, a sopánkodásokat de nem foglalkozott velük, kinyitotta a bejárati ajtó és kilépett a csendes éjszakába miközben maga mögött hangos csattanással becsapta az ajtót.
Cornelia egy olaszországi kis kocsmába ült, éppen arra várt, hogy valaki végre előre jöjjön a pultba és kiszolgálja.Ekkor kínyilt a bejárati ajtó, és Lexi lépett be rajta, nyomában a többiekkel.
-Hogy találtatok meg?-vettet rájuk egy gyors pillantást.
-Egy pár méterre voltunk tőled mikor láttuk, hogy bejössz ebbe a kocsmába-felelte a barátnője.
-De jó nekem-böfögte még oda, majd kiabálni kezdett.-Hahó, valaki.Milyen kiszolgálás ez?
-Cornelia, Carlisle elmondta, hogy miről maradtunk le-lépett mellé Chris. Előre nyúlt és gyengéden megérintette a kezét.
-Megértjük, hogy miért akadtál ki ennyire-folytatta Lexi mikor látta, hogy Cornelia nem fog válaszolni.-De megölni Giannat....ez még tőled is túlzás volt.
-Tényleg, Lexi, úgy gondolod?-húzta fel jobb szemöldökét, de továbbra se fordult feléjük.-Ha ezt Cullenéktől hallanám meg se lepődnék rajta, de hogy ezt pont a te szádat hagyta el.Elég meglepő azok után, hogy mennyi időt töltöttünk együtt.
Lexi válaszolni akart, de ahogy kinyitotta a száját csak levegő jött ki rajta.Nem tudta, hogy mit mondhatna erre.Ekkor hátulról egy szőke hajú, fiatal pincérnő jött előre a pultba.Mosolyogva megállt Cornelia előtt, bocsánatkérően lesütötte a szemét.
-Elnézést, hogy megvárattam, egy fontos telefont kellett elintéznem.
-Megkérhetném, hogy ne untasson a szánalmas kis magán életével?Helyette inkább adjon egy whiskyt-nézett élesen a szemébe.
A pincérnő e választól először köpni, nyelni nem tudót.
-Előbb szeretnék egy személyi igazolványt látni-szedte össze magát.A barátságos hangnemből átváltott hivatalosra.
-Ó ne már, most komolyan?
-Cornelia-Carlisle is már majdnem mellette állt.-Hosszú volt ez a nap.Mennyünk haza-mosolygott rá úgy amiből kilehetett olvasni, hogy ő itt van neki, számíthat rá.
-Amint megkaptam amit akarok mehetünk is-nézett rá ő is mosollyal az arcán, annyi különbséggel, hogy ebbe a mosolyba semmi vidám nem volt.Ez a mosoly hideg és kemény volt mint a kő.
-Ahogy az előbb is mondtam előbb kérem a személyidet-ismételte meg újra a pincérnő.
-Ahj-sóhajtott-úgy látom nekem kell kiszolgálni magamat.
-Tessék?-kérdezte a lány, majd a kérdést egy halk, rövid sikítás követte amint meglátta maga előtt Corneliat, aki 2 másodperc alatt kihúzta a kezét Chriséből, átugrott a pulton és végül megállt a szőke lány előtt.Szegény lánynak sok ideje nem is volt felfogni a helyzetet, mert a következő pillanatba Cornelia magához rántotta, vállig érő szőke haját eltűrte, majd éles fogait belemélyesztette a lány torkába.
Nagy kortyokba nyelte az édes nedűt. Halk morgás hagyta el a torkát ahogy az első meleg cseppek végig folytak a torkán.Annyi év után újra emberi vért vett magához, amibe egész teste beleborzongott.
A lány szabadulni próbált, de Cornelia ereje miatt moccanni se bírt.Próbált sikítani, de Cornelia szorítása a nyakán túl erős volt, így csak halk hörgésre telt tőle.
Közben Cullenék döbbenten nézték az ,,előadást".Lexi kapott először észbe és már ott is termett Cornelia mellett, hogy megmentse a pincér lányt, de túl későn kapcsolt.Mert mire odaért Cornelia már szárazra szívta az áldozatát.Ledobta a földre majd szép lassan, vértől ragacsos arccal Lexi felé fordult.
-Nos, még mindig azt gondolod, hogy túlzás volt tőlem?
-Jaj, ne-suttogta félelemmel teli hangon.
-Jasper, koncentrálj Corneliára. Mit érzel?-szólalt meg Chris.
Jasper bólintott majd Corneliat kezdte nézni, minden erejével rá fókuszált.
-Semmit-szólalt meg néhány másodperc után meglepődve.
-Baszza meg, pont ettől tartottam-káromkodott Chris.
Cornelia egy elégedett mosollyal az arcán még egyszer Lexire nézett, majd kikerülte és elindult a bejárati ajtó felé.
-Ez nem lehet-mondta ki hangosan Carlisle amire gondolt.Tudta miről beszéltek Cornelia barátai, tudta, hogy Jasper mért nem érzett semmit Cornelianal.
-Már miért ne lehetne?-Cornelia lassan vissza fordult, ugyan azzal a mosollyal az arcán apja szemébe nézett.-Te akartál meg ismerni, hát itt a lehetőség.Hiszen kár lenne érte ha a pont legizgisebb oldalam maradna ki.
-Azért tényleg meg lep, az ahogy reagált.
-Igen én is másra számítottam-értett egyet Aro.
Aro és Sophia egy külön kis terembe beszélgettek.Az elmúlt percek eseményeit beszélték át.
-Mindegy is.Most össze van zavarodva, nem érti, hogy mi miért történik.De hamarosan úgyis vissza jön, mi meggyőzük és aztán végre véghez vihetjük amit annyit ideje tervezünk már-kuncogott Sophia.
-Ahogy mondod kedvesem-mosolygott rá Aro.
-Bocsánat a zavarásért-futott be sietve Demetri.-Csak szólni szerettem volna, hogy a vendégeink távoztak.És-oda nyújtotta az összehajtogatott papírlapot, amit aztán Aro elvett tőle-ezt Cornelia küldi.
-Köszönöm Demetri. Elmehetsz.
De Demetri továbbra is ott állt feszengve.
-Mi az?Szeretnél még mondani valamit?-kérdezte.
-Nos, igen lenne még valami, és ez szerintem Cornelia üzenetéhez tartozik-idegesen beletúrt a hajába.-Szükségünk lesz egy új titkárnőre.
-Miért, mi a baj Giannával?
-Az hogy hallott.
Aro szeme a döbbenettől elkerekedett.
-Értem, nos akkor intézkedj és szerez helyette valakit.
-Ahogy kívánod-meghajolt aztán el is tűnt.
Aro egy ideig még hűlt helyét nézte, majd széthajtogatta a papírt.Szemei azt a három szót falták amit ráfirkantottak.
-Ez nem is vitás, tiszta anyja-nevetgélt Sophia.-Szerinted számíthatunk tőle még egyéb ilyen incidensre?-tette fel a kérdést de aztán meg is válaszolta magának.-Nem hiszem, mellette van a tiszta szívű, becsületes, együtt érző apja.Ő úgyse engedné, hogy további butaságot csináljon.
-Én ebbe nem lennék olyan biztos-Aro hangja fagyosan csengett.
-Még is miért nem?-arcát tanulmányozta.-Még is mitől lettél ennyire komoly?Az előbb még kicsattantál a boldogságtól, hogy, idézem ,,ezt a csatát egyenlőre mi nyertük"-ujjával macska körmöt csinált a levegőbe.
-Ahogy mondod.Egyenlőre-megfordította a papírt, hogy Sophia is eltudja olvasni, akinek a mosolya pillanatok alatt lehervadt az arcáról.Vadul rázni kezdte a fejét miközben újra meg újra elolvasta a papíron lévő üzenetet:
BLOOD RIPPAH VISSZATÉRT!
