11.fejezet

Régi szerelem

1803. október

Zsüliett Sophia Delacourt boldogság öntötte el.Sikerült meglógnia a palotából.Az édesanya Grandmére tuti megnyúzná, ha megtudná megint Carlisleval találkozik.De nem tehetett róla.Fülig bele volt zúgva a férfiba.Már 2 hónapja együtt voltak.Persze nem hivatalosan. Grandmére kiborulna ha a nyilvánosság elé hoznák a kapcsolatukat.
Zsüliett gondolataiba merülve ült az alatt a fa alatt ahol mindig Carlisleval találkozott.
Egyszer csak megpillantotta  a férfit ahogy felé közeledett. Fantasztikusan nézett ki. A gyönyörű szőke haja, a mosolya amit rávillantott, azok a szemek. Zsüliett ha belenézett mindig elolvadt tőlük. Igaz a szeme színe furcsa .Volt, hogy olyan színe volt mint a borostyának, de volt olyan is, hogy gesztenye barna volt. Persze Zsüliett tudta mért. Carlise nem mondta el neki, valószínűleg félt, hogy a lány mit szólna hozzá. De a lány halott történeteket, ráadásul az édesanya még régebben látott is egyet. Zsüliett tudta, hogy vámpír. De úgy döntött nem árulja el neki, majd ha ő úgy gondolja elmondja.
Végül is a lány sem volt vele őszinte.Nem árúlta el magáról, hogy királyi sarj.Nem akart, hogy azért szeressék mert nemesi családból származik.
-Kedvesem-köszöntötte Carlisle mikor odaért Zsülietthez.
Zsüliett válaszképp felállt és nevetve Carlisle karjaiba ugrott.Carlisle mosolyogva viszonozta az ölelést.
-Késtél- mondta Zsüliett. Fejét hátrább húzta, hogy láthassa szerelme arcát.
-Tudom és ne haragudj.Volt még egy kis elintézni valóm.
-Hát, talán megbocsátok- mosolygott huncutul- de ára van.
-Igen? És mi lenne az?-kérdezte vigyorogva.
-Csókolj meg.
Carlisle nem habozott.Lassan odahajolt hozzá és lágyan megcsókolta.Épp, hogy csak ajkuk összeért.Majd egy másodperc elteltével újra megcsókolta, de most már szenvedélyesebben. Zsüliett Carlisle karjaiba olvadva egy halk sóhajt hallatott, majd vissza csókolt...

1803. december

-Boldog születésnapot-köszöntötte fel Carlisle szerelmét majd egy egy kisebb méretű díszes dobozt adott át neki.
Zsüliett meglepetten tartotta a kezében.
-Köszönöm, de igazán nem kellett volna.
-Csak nézd meg mi van benne-mosolygott rá.
Zsüliett kinyitotta a dobozt.Mikor megpillantotta az ajándékát elállt a lélegzette.Egy csoda szép nyaklánc volt benne.Egy ezüst láncon egy kinyitható, ovális alakú medál volt.A tetején egy rubin kővel.
A lány kezébe vette és ámulattal nézte a gyönyörű ékszert. Majd kinyitotta a medált.
-Az életemnél is jobban.Örökkön, örökké -olvasta fel hangosan a szöveget ami benne állt.
Zsüliettnek könnyek jelentek meg a szemében.
-Köszönöm, ez a legcsodálatosabb ajándék amit valaha kaptam-mosolygott rá.
-Szabad?
Zsüliett bólintott. Carlisle kivette a kezéből, a háta mögé lépet. A lány felemelte a haját majd Carlisle a nyakába tette a nyakláncot. Mikor becsatolta Zsüliett még mindig a haját fogta. Carlisle meztelen nyakát nézte.Egyszerűen nem tudott neki ellenállni, csókot lehelt rá.
Zsülietten borzongás futott végig.Megfordult majd megcsókolta a férfit.Jobb kezével nyakát ölelte át, a ballal pedig a hajával játszott. Carlisle derekát átölelve közelebb húzta. Csókjuk egyre követelőzőbb lett.
Carlisle megszakította a csókot. Kapkodva vették a levegőt miközben egymást nézték.
-Nem lehet-mondta csalódottan Carlisle.
-Még is mért nem?
-Ez bonyolult.
Elakart tőle húzódni, de Zsüliett nem engedte.
-Kérlek-nézett rá szomorúan- születésnapom van.Hadd legyen ez a világ legjobb születésnapja- végig simított mellkasán-kérlek.
Carlisle habozott. Már amikor Zsüliett azt hitte ismét nem történik meg, Carlisle újra megcsókolta.Felkapta, bevitte a szobájába, majd lefektette az ágyra.
Heves csókcsatába kezdtek miközben Carlisle Zsüliett fűzőjét kezdte kibontani.Mikor sikerült neki megcsókolta melleit. Zsüliett  felsóhajtott.
A lány sem habozott. Kigombolta Carlisle ingét, lassan lecsúsztatta róla, majd ledobta a padlóra. Végig csókolta a nyakától a mellkasáig. Majd újra szájon csókolta.
Belefeledkezve a csókokba vetkőztették egymást.Mikor Zsüliett Carlisle nadrágjához ért, a férfi felnyögött, szinte már állatias hang tört fel belőle.Lekerült róla a nadrág. Mindketten immár meztelenül, felhevült testel átadták magukat az örömöknek......

1804 február

Carlisle és Zsüliett már egy pár napja nem találkoztak.Most az egyik utcában lévő kőpadon ültek egymás mellet.
Carlisle Zsüliett barátaival üzent neki, hogy minél előbb beszélniük kell.
-Szóval, miről szerettél volna beszélni velem?-törte meg a csendet Zsüliett.
-Amit mondani szeretnék, az nagyon nehezemre esik. Egy pár napja már gondolkodóm rajta, hogy megtegyem e.
-Még is mit?-kérdezte remegő hangon.
-Zsüliett én szeretlek.De azzal, hogy mi együtt vagyunk csak ártok neked-egy pillanatra megállt hátha a lány mondani akar valamit.De csak őt nézte- Azt nem mondhatom el neked, hogy miért de így van. Ezért is megyek el. Mindkettőnknek jobb lesz ha eltűnök innen.
Zsüliett könnyes szemekkel nézte őt.
Nem mondhatja el, hisz tudom, hogy micsoda-gondolta- de ha így döntött nem állok az útjába.Nem láncolom magamhoz.Egy hercegnő nem hisztizik, nem  csinál jelenetet.
-Megértem.Akármi is az oka, ha így döntöttél legyen-válaszolta fájó szívvel.Szemeit marták a könnyek.De nem akarta, hogy Carlisle sírni lássa.
Carlisle felállt, oda lépett hozzá, majd csókot lehet homlokára.
-Sajnálom, nagyon, nagyon sajnálom-mondta majd elindult. Muszáj volt mennie.Ha tovább marad azzal csak tovább rontja a helyzetet.
Carlisle befordult a sarkon. Zsüliett habozott, majd utána rohant.
-Carlisle é...-de már nem volt ott.Elment- szeretlek-mondta majd zokogni kezdett.

1804 szeptember

Zsüliett gyermekét nézte ahogy bölcsőjében aludt. A kislány látványától boldogság öntötte el.
Az én kis drágaságom, attól a férfitól akit a világon a legjobban szerettem-gondolta.
-Ugye tudod, hogy ez a gyerek veszélyes lehet- rontott be Grandmére a szobába.
-Anyám, nézzen rá mégis kinek tudna ártani?
-Most még nem, de később..lépett lánya mellé-akármit is mondasz édes leányom az apja akkor is egy vámpír.
Zsüliett az anya felé fordult.
-Igen egy vámpír.De egy jószívű vámpír. Ráadásul a lányom félig ember.Majd úgy nevelem, hogy ne árthasson senkinek.
-Jószívű vámpírok nem léteznek, ahogy az sem, hogy megnevelj egy vámpírt-Garndmére sóhajtott- Ha meg olyan jószívű lenne, mért hagyta el a lányát.
-Nem mondtam el neki, hogy gyermeket várok tőle.
-Tessék?-hüledezett- neked tényleg elment az eszed.
Zsüliett nem szeretet volna vitatkozni így át elengedte a füle mellett.Témát váltóztatott.
-Beszéltem a tiszteletes úrral.Két nap múlva megtarthatjuk a keresztelőt.
-Igen, ez a másik amiről beszélni szerettem volna veled.A neve. Szépnek szép, de mért pont ezt választottad? A Grandmére sokkal jobban hangzik.
Zsüliett felnevettet.
-Mert azt szerettem volna, hogy a neve C betűvel kezdődjön akár csak az apjának..És amúgy is szerintem gyönyörű név.
-Hát persze.
Kopogtak az ajtón.Majd benyitottak.
-Ő királyi felség, hercegnő-hajolt meg Thomas- Az angol királyi család nagykövete szeretne beszélni önnőkel.
- Máris megyünk-indult el Grandmére- te nem jössz?-fordult vissza a lányához.
-Csak egy perc anyám.
Thomas előre engedte Grandmérét, majd utána ő is távozott a szobából.
Zsüliett puszit nyomott lánya arcára.
-Nem számit, hogy mi vagy.Akkor is nagyon szeretlek édes,drága Corneliám.