Cornelia kikerülve őt pásztázni kezdte a helyiséget. Csak most vette észre, hogy Carlisle egy vámpír férfival küzd, és az apja állt vesztésre.Épp oda akart menni, hogy segítsen neki de ekkor hátulról ráugrottak, hangos puffanással értek földet. A nő megfordította, Cornelia közben még látta szeme sarkából ahogy Carlisle a vámpír fölé kerekedik majd a fejét leválasztja a testétől, ezután a nő közeledő öklét látta csak amivel erősen behúzott neki egyet.
-Ezért megfizetsz te ribanc-köpte a nő dühösen a szavakat-megígérhetem, hogy lassú halálod lesz-mondta majd a hajánál fogva felrángatta a földről.
De Cornelia nem adta ilyen könnyen magát, amint két lábon állt jó erősen hasba rúgta, majd miután az meglepettségében ellengette a haját kirúgta alóla a lábait. Cornelia a torka felé nyúlt, de ellenfele gyors volt, így mire a nyakához ért volna már csak a levegőt markolászta.
A nő mögötte termett hátra húzta a kezét és a fejét is, szája Cornelia nyakánál volt, hogy a végső csapást megadva átharapja a torkát. De ekkor oldalról beléjük csapódott valami, a nő elengedte Corneliát így ő csak a földre esett viszont a vámpírcsaj a falnak csapódott.
-Hé, jól vagy?-kérdezte az apja mellette guggolva. Ő volt az aki leszedte a lányáról a vámpírt, ő volt az aki megmentette az életét.
-Megleszek.Köszönöm-mondta Cornelia megdöbbenve.Oda kapta a tekintettét ahova Carlisle falhoz vágta a nőt, de már csak a hűlt helyét látta, eltűnt-hol vannak a többiek?-kérdezte Carlisletől.
Az apja megfogta a kezét, hogy segítsen neki felállni úgy válaszolt közbe.
-Átmentek a másik helyiségbe.Valami olyasmit mondtak, hogy van velük egy boszorkány is-Carlisle a boszorkány szónál összevonta a szemöldökét. Ő még sohasem találkozott egyel sem és nem is gondolta volna, hogy léteznek, Cornelia viszont találkozott egy- kettővel.Ahogy az apja kimondta a szavakat már futott is a másik szobába.
Egyszerre Maximékat pillantotta meg amint a földön fetrengtek borzalmas fájdalmak között.Egy férfi állt tőlük pár méterre aki hangosan kántál valami varázsigét. Cornelia egy legyintéssel tűzfalat húzott a boszorkány és a vámpírok közzé, mire hatására a férfi abbahagyta a varázslást, kikerekedett szemekkel Corneliára nézett majd gyors megfordult és futni kezdett.
Cornelia utána futott.Hamar utolérte őt a bálteremben.Elkapta a karját majd egy erőteljes mozdulattal meglökte.
-Kiküldött?-kérdezte mérgesen miközben felé közeledett.A férfi nem válaszolt semmit csak halkan nyöszörgött az oldalán feküdve .Cornelia oda ért hozzá majd letérdelt mellé-Nem hiszem, hogy egy boszorkány két vámpírral csak így erre fele járt, szóval megismétlem a kérdést.Kiküldött?-Erősen megfogta a kezét, hogy maga felé fordítsa, de ekkor minden gondolata kiszállt a fejéből.A férfi tenyere vérzett.
Semmi másra nem tudott gondolni csak arra ahogy a boszorkány tenyeréből folyik le a vér.Az édes, vörös, élettel teli vér. Cornelia nagyot nyelt, gyorsabban kezdte venni a levegőt.Átjárta a vér csodálatos illata, megakarta ízlelni ennek az embernek a vérét.
Hallotta, hogy valahol a háttérben az apja szólongatja de nem érdekelte.Inni akart, inni akart mint régen a 20-as években mikor Edwarddal volt, vagy mint előtte és utána Chrissel,Garrettel és Lexivel. Halványan felderengett gondolataiban az elmúlt 200 évnek azok az időszakjai amikor nem érdekelte semmi és senki, emberek százait ölte meg akiknek a meleg vére csorgott le a torkán.Ebben a pillanatban újra ezt akarta.
Közelebb húzta a férfi csuklóját, hogy beleharapjon de ekkor Carlisle mellette termett, kezét vállára tette.
-Ne tedd-két egyszerű szó volt de ez is elég volt ahhoz, hogy Cornelia újra koncentrálni tudjon.A férfi kezét leejtette, tekintettét elkapta róla.
Kihasználva az alkalmat a boszorkány belekezdett egy varázsigébe, de Cornelia egy gyors mozdulattal kitörte a nyakát.Csönd telepedett a szobára. Cornelia magán érezte az apja tekintettét.
-Kösz, hogy megakadályoztad-intézte hozzá a szavakat még mindig a semmibe nézve.
-Nem hagyhattam, hogy megtedd .Tudom, hogy te nem ilyen vagy és nem akartam, hogy később emiatt bűntudatod legyen.
-Francokat se tudsz rólam-lassan Carlisle felé fordult, hangjából némi harag és szomorúság csengett-az előbb lehet, hogy nem ettem belőle mert megakadályoztad, de nekem nem tűnik élőnek-bökött a halott felé.-Ha nem lennék olyan akkor ő még mindig élne.
-Önvédelemből tetted-érvelt.
-Lehet...de te is megtetted volna?
Carlisle nem válaszolt, némán lánya szemébe nézett. Cornelia viszonozta majd egy aprót bólintott. A hallgatást nemnek vette.
-Hercegnő jól vannak?-kérdezte Antoine belépve a szobába nyomába a másik két vámpírral. Atoine öltözéke is hasonlított a másik kettőjére csak ő egy bőrdzsekit is viselt.Szemei neki is vörösek voltak, fekete, vállig érő haja pedig hátul lófarokba össze volt fogva.
-Persze,jól vagyunk-felállt-fúk esetleg ezt itt eltudnátok intézni, nekünk lenne egy kis dolgunk.
-Vegye úgy, hogy elvan intézve.Utána pedig átnézzük a kastélyt nem e ólálkodik erre fele még több vámpír-válaszolta Nicolas.
-Ha esetleg már nem találkoznák-vette át a szót Maxime-Örültem, hogy újra találkozhatunk.Ha esetleg valaha bármire szüksége lenne itt mindig megtalál minket-mosolygott.
-Köszönöm-halványan ő is elmosolyodott.A 3 férfi meghajolt Cornelia előtt, majd Carlisle felé biccentettek aki ezt viszonozta. Antoine kezénél fogva fogta meg a halott boszorkányt majd eltűntek.
-Remélem egyéb meglepetés nem vár ránk-mondta Cornelia majd elindult a kripta felé.
Cornelia és Carlisle a királyi kriptába álltak.Hatalmas volt, tele kőkoporsókkal. Cornelia közelebb lépett az egyikhez amin a Grandmére Monique Delacoure név állt.Corneliába feltörtek az emlékek de gyors el is nyomta őket.
-1846 -ban halt meg.
-Cornelia-szólalt meg mögötte az apja aki egy koporsót bámult. Cornelia mellé lépett.Egy pillanatra meglepődött majd felolvasta hangosan ami rajta állt:
-Cornelia Montez Fleur Delacour.1804-1822. Drága hercegnőnket soha nem felejtjük el.Szeretete, hűsége öröké él bennünk-hangja a végén megremegett.Szemeit könnyek csípték.
-Hé..gyere ide-Carlisle átölelte Cornelia vállát és magához húzta. Cornelia nem ellenkezett.Egy pár másodpercig így álltak az ő koporsóját nézve, majd végül Cornelia kibújt az ölelésből és közelebb lépet a ,,nyughelyéhez''.Carlisle tovább nézte a koporsókat míg Cornelia újra meg újra elolvasta a szöveget.
-Zsüliett-hallotta maga mellől az apja hangját. Carlisle már egy másik koporsónál állt, egyik kezét rajta pihentette. Cornelia már indult volna mellé, de megtorpant. Kíváncsi volt rá, hogy fekszik e valaki az ő koporsójában. Egy pillanatra eltöprengett, majd nekifeszült a kőlapnak és elkezdte eltolni.
-Te meg mit csinálsz?-kérdezte Carlisle megdöbbenve.
Carlisle lánya döbbent arcát figyelte.
-Van bent valaki?-találgatott. Cornelia megrázta a fejét majd behajolt a sírba és kivette amit talált.Az apja felé mutatta.
-Anya egyik naplója-a szavakat szinte suttogta. Cornelia finoman kinyitotta a könyvet és belelapozott, szerencsére dátumok is szerepeltek benne.-Szerintem ez az amit keresünk.Ezt írta 1804- ben és még itt van benne 1805, 6 is.Egyenlőre ennyit láttam-a könyv végére lapozott ahol csak szakad papírmaradványokat talált-itt viszont hiányzik belőle pár oldal.
-Zsüliett téphette ki őket?
-Nem hiszem, minek írta le ha utána úgyis kitépi.Szerintem Grandmére tehette vagy....vagy esetleg Aro. Nem tudom.Viszont szerencse, hogy itt találtam meg.Az anyám koporsójára gondoltam de valahogy őrülök, hogy nem kellet belenéznem.
Összecsukta a könyvet majd visszahúzta a kőlapot.
-Mennyünk haza, elegem van mára az emlékekből.
Apja egyetértően bólintott.De mielőtt Cornelia kifelé indult volna még oda lépett az anya sírjához és franciául kezdett beszélni.
-Salut maman...tu me manques.Me..-egy könnycsepp gördült végig az arcán-je suis vraiment désolé que vous ne pouvez pas être fier de moi....Je t'aime maman-mondta végszóként majd könnyeivel küszködve kilépett a kriptából.
Carlisleék visszaértek a Cullenházba.Cornelia már a szobájában ült az ágyán és az anyja naplóját tanulmányozta.
,,Szia anyu.....hiányzol.Én..nagyon sajnálom, hogy nem lehetsz büszke rám...szeretlek anyu.''
Mégis miért mondta ezt neki-tanakodott Carlisle-a bálterembe azt mondta, hogy nem tudok róla semmit, hogy megtette volna.Úgy beszélt mintha máskor is megtette volna már minden bűntudat nélkül.Tudom, hogy amikor Edwarddal együtt voltak embereket öltek...de akkor is mit csinálhatott a múltba ami miatt Zsüliettnek csalódnia kéne benne?-tette fel magának a kérdést, de válaszolni sajnos nem tudott rá.
-Világosan megmondta, hogy ne csinálj semmit csak kövesd az eseményeket.
-És én azt is tettem.Csak annyit mondtam neki, hogy mennyen haza egyéb segítséget nem adtam.Gondoltam lassan ideje már, hogy kiderüljenek a dolgok, így is elég régóta húzzuk ezt-válaszolta Aro dühösen. Volterában voltak a szobájában, szövetségese egyik vámpírjával vitatkozott éppen.Szerencséjére Caius és Marcus más országban tartózkodtak így nem derülhetett fény titkaira.Nem akarta beavatni őket, még nem.
-De meg kell mondanom a te parancsolódnak aztán sok esze van.Mégis, hogy küldhette oda a szolgáit, hogy megöljék Corneliát?
-Nem megölni akarták csak elkergetni.Nem tudhatták, hogy így fognak reagálni.
-Hogy nem? Azt hittem ismerik Cornelia múltját.Legalább is Ő biztosan tudta.A bolond így csak a saját embereit küldte a halálba.
-Ami a te hibád.Megmondta, hogy ne tégy semmit, erre te..
-Elég legyen-leintette-nekem senki ne parancsolgasson. Mond meg neki, hogy ha valamit közölni akar velem akkor jöjjön ide ő maga-egyre hangosabban beszélt, hangjából csak úgy áradt a harag.-De előtte gondolja át, hogy hol a helye.Itt még mindig én parancsolók és nem ő.Ne felejtse el, hogy nekem köszönheti, hogy egyáltalán itt tart.Ne felejtse el, hogy én változtattam vámpírrá, és amit adtam azt olyan könnyen el is vehetem.Most pedig elmehetsz-mondta végszóként majd kitessékelte a férfit és hangosan becsapta utána az ajtót.
