15. fejezet

3-ból 2

Reggel 10 óra volt.Bella álmosan lépet ki a fürdőszobából a reggeli fürdés után. Bement a szobájába majd az íróasztalához lépet, hogy keressen egy hajgumit amivel összekötheti a haját.
-Szia.
Bella ugrott egyet ijedtében, majd megfordult. Corneliát pillantotta meg, amint az ágyán feküdt.
-Szia, te meg mit keresel itt?-kérdezte meglepődve.
-Erre jártam- válaszolta lazán.
-Értem-Bella zavarában egy hajtincset a füle mögé tűrt.
-Unatkoztam-folytatta tovább Cornelia.-Gondoltam dumcsizhatnánk egy kicsit-mosolygott-mi  a helyzet Edwarddal? Megbeszéltétek a dolgokat?-kérdezte lelkesen.
-Igen, beszélgetünk..-elhallgatott.
-Oké, látom nagyon nem akarod az oromra kötni, megértem-védekezően felemelte a kezét.
Bella nem érette, hogy miért ő hozzá jött beszélgetni.Hisz a múltkor nem nagy barátságban váltak el.
Kihúzta a székét az asztaltól majd leült rá, miközben Cornelia összekulcsolt kézzel őt nézte.
-Na jó, nem kertelek-Cornelia törökülésbe felült- azt hittem egyedül akarok lenni, de miközben ültem a kocsmában és iszogattam elkapott az az érzés, hogy valakivel beszélnem kell.Így sajnos csak egy pohárig jutottam-húzta el a száját.-Aztán elgondolkodtam, hogy kivel tudnék beszélni. Cullenék kizárva tekintve  a körülményekre.A barátaim meg....csúnyán hátba támadtak. Forksban te vagy az egyetlen lány akit még ismerek, így kizárásos alapon csak te maradtál.
-Oké...itt vagyok, akkor beszélgessünk-sóhajtott.-Még is milyen körülmények? Mi történt?-kérdezte kíváncsian.
-Ahh, szóval még nem hallottál róla? Edward nem mesélte még, hogy Carlisle az apám?
-Te..tessék?-kérdezte meglepődve.-Nem nem mesélte.De ez hogy lehetséges?
-Nem akarom a szokásost elrizsázni.Tegnap előtt megtudtam, hogy Carlisle az apám.És ennyi, ez a lényeg.Persze igen beszéltem vele, vagyis főleg én beszéltem és inkább üvöltöztem de az most lényegtelen.
-És Carlisle mit szólt hozzá?
-Mint mondtam, nagyon nem tudott megszólalni-mondta gúnyosan Cornelia.
-Az oké de akkor is .Egyáltalán nem is mondott semmit?
-De.Azt, hogy ő nem tudta, hogy terhes volt az anyám.Nagyon sajnálja.Beszéljük meg. Stb.,stb.-vonta meg a vállát.
Bella felállt.Nem tudta felfogni a hallottakat.Egy pár másodperig gondolataiba merült majd törökülésbe leült Cornelia mellé az ágyra.Elhúzta az orrát.Megérezte Cornelián az alkohol illatot, de nem tette szóvá.
-És tőlem mit szeretnél?Tanácsot vagy csak, hogy meghallgassalak?
-Hát valami tanács féleséget-tördelte ujjait.
-Nem tudom, hogy mit szeretnél hallani de csak  annyit tudok mondani, hogy Carlisle remek ember és fantasztikus apa.Kedves, figyelmes, önzetlen. Ha esetleg arra lenél kíváncsi, hogy szerintem jól kijönnétek e, sajnos nem ismerlek nem tudom, hogy milyen vagy, de szerintem remekül kijönnétek.Csak adj magatoknak egy kis időt.
Cornelia átgondolta a hallottakat.
-Kösz.Mondanám, hogy nem pont ilyen válaszokra vártam, de inkább nem mondom.De ígérem átgondolom amit mondtál- mosolygott rá.Inkább nem akarta beavatni a részletekbe Bellát.Például, hogy megakarja ölni Carlislet.
Bella vissza mosolygott rá.
Cornelia végig nézett magán.
-Na de azt hiszem megyek is.Fürdenem kéne, elég pia szagom van-felállt.-Tudom nem volt egy nagy beszélgetés, de nézd el.Kicsit még hat az alkohol és elég nyúzott is vagyok.De jó volt veled beszélgetni.Máskor is dumcsizhatnánk-mondta őszinte mosollyal
-Persze, tök jó lenne.Akkor szia-köszönt mosolyogva.
-Szia-köszönt el Cornelia is majd eltűnt.

Szerencséjére mikor haza ért senki sem volt otthon.Így újra elkerülhette a kínos beszélgetést Carlisleval.
Cornelia most a szobájában állt a tükör előtt immár megfürödve, új ruhába.Egy piros, spagetti pántos, térdig érő szoknyát vett fel és a hozzá illő topánkát. Haját kiengedve hagyta. A zuhany segített, már egyáltalán nem volt becsiccsentve se .
Úgy döntött kimegy az erdőbe hátha összefut Jacobbal. Bár Bellával beszélt most úgy érezte szüksége van a fiú közelségére.Amikor vele beszél minden gondjáról megfeledkezik.Pont mint régen Edwarddal, vagy Richardal. Corneliában feltörtek a régi emlékek aminek hatására egy szomorú mosoly jelent meg az arcán.De hamar el is tűnt.
Gondolatait másra terelve szélsebesen futni kezdett, be az erdőbe a határ vonal felé.Mikor oda ért körbepillantott, de nem látott senkit. Csalódottan felsóhajtott. Úgy gondolta kicsivel odébb is körülnéz.Már épp indult volna amikor  szeme sarkából mozgolódást észlelt a fák között. Egy hatalmas, szürke farkast pillantott meg. A farkas szintén észrevette és őt nézte.
-Jacob?-kérdezte Cornelia bátortalanul és egyben ámulattal.Soha nem látott még vérfarkast.Magában elkönyvelte, hogy végül is ugyanúgy néz ki mint egy sima farkas csak sokkal nagyobb.
A szürke farkas egy pár percig még őt nézte majd megfordult és eltűnt a fák között.
Cornelia még egy ideig nézte  a hűlt helyét. Majd egyszer csak Jacob jött ki a fák közül. Cornelia tetőtől talpig végig mérte. Sport cipő volt rajta, és egy farmer halászgatya.De ezen kívül semmi.Tekintette csupasz felső testén egy ideig elidőzött.
Kockás has, kigyúrt, izmos mellkas és karok.Cornelia beharapta a száját. Egy pillanatra elkapta a tekintettét, majd újra Jakere nézett.
Jacob egyre közelebb ért hozzá, majd egy pár lépésre megállt Cornelia előtt.
-Tetszik a látvány?-kérdezte vigyorogva Jacob.
-Hát az tuti, hogy téged kirakatban kéne mutogatni-felelte kuncogva-Az a szürke farkas te voltál?-váltott témát.
-Nem.Ő Seth volt.A falka egyik tagja.Ő szólt nekem, hogy itt vagy.
-És, hogy hogy egyszerre szólt neked és nem pedig rám támadt? Hisz még nem találkoztam vele.Ha meséltél is rólam neki, akkor sem tudhatja pontosan, hogy kivagyok.
-Ez olyan farkas dolog-mosolya már a füléig ért.
-Értem-válaszolt mosolyogva.
-Nos és mi járatban vagy erre?
-Kijöttem, hogy megkeresselek.Gondoltam ha van egy kis időd beszélgethetnénk-vigyorogva folytatta tovább.-De persze ha akad jobb dolgod, mint például macskát kergetni azt is megértem-hangosan felnevetett.
Jacob próbálta visszatartani a nevetést.
-Ezt megjegyeztem-mondta majd ő is elkezdett nevetni....

Órák óta sétálgattak már. Az ég eközben beborult.Az eső csepegni kezdett.De egyiküket se zavarta.
-Hát elég sok minden történt veled amióta utoljára beszéltünk- megálltak egymással szemben. Jacob neki támaszkodott egy fának.-De ez, hogy Carlisle az apád, ez nagyon durva.
-Igen az.És tudod az a legrosszabb eddig azt hittem tudom mit akarok, de rájöttem, hogy fogalmam sincs.Családja van, és Lexi meg Bella is azt mondja, hogy adjak neki időt. De akár hogy is amik történtek a múltba azok nem válnak semmisé-szomorúan lehajtotta  a fejét.
Az eső egyre jobban elkezdett esni. Jacob állánál fogva felemelte Cornelia fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
-Én erre csak azt tudom mondani amit a többiek.Adj neki egy kis időt, és utána hallgass a szívedre.Szerintem jól fogsz dönteni-mosolygott rá.
-Hallgassak a szívemre-ismételte.-Ha már itt tartunk...

Jacob kérdő pillantással figyelte.De Cornelia nem fejezte be a mondatott.Ehelyett tett előbbre egy lépést és megcsókolta Jacobot. Jacob némi habozás után visszacsókolt. Az idő megállt körülöttük. Csókjuk egyre intenzívebb lett. Jacob jobb kezével közelebb  húzta magához a lányt, a ballal pedig beletúrt selymes hajába. Cornelia mindkét kezével átölte Jake nyakát. Cornelia azt akarta, hogy soha se érjen végett , de Jacob hirtelen megszakította a csókot. Eltolta magától Corneliát.
-Mi a baj?-kérdezte zavarodottan Cornelia.
-Ezt nem szabad.Nem lehet-Jacob elfordította a fejét.
-Még is mért nem?Az a baj ami vagyok? Vagy nem vonzódsz hozzám?Én azt hittem, hogy...
-Rosszul hitted-válaszolta keményen-Nem is értem, hogy gondoltad.Csak gondolj bele.Az, hogy mi együtt legyünk lehetetlen és nagy hülyeség lenne.
-Szóval  azt mondod, hogy együtt lenni velem hülyeség?-kérdezte kiakadva-akkor mégis minek csókoltál egyáltalán vissza?
Jake elengedte a kérdést a füle mellett.
-Gondold csak át.Én és te.Képtelenség.Én vérfarkas vagyok te pedig vámpír.Igaz emberibb vagy mint a többi de akkor is.Ráadásul ott vannak a farkasos dolgok.Mint a bevésődés. Tegyük fel, hogy összejövünk, de mi van ha egy év múlva valaki bevésődik nekem?! Hisz megtörténhet, ez a természetes a vérfarkasoknál.Akkor mi lesz?Hidd el ezzel csak neked is jót teszek-egy pillanatra megállt-Ráadásul te énekes nő vagy.Szereted a pompát, az elegáns dolgokat. Bocs de én nem vagyok olyan mint a régi pasijaid, nem tudom neked ezt megadni.
-Hát kösz, hogy eldöntötted helyettem, hogy mi nekem a jó-hangja megcsuklott.-Jó azt is tudni, hogy én egy pénzéhes ribanc vagyok-Jake közbe akart vágni de Cornelia kezét felemelve jelezte, hogy még nem fejezte be.-De tudod mit igazad van.Hülyeséget csináltam.De nem kell aggódnod többé nem fordul elő, többet látni se fogsz.Viszlát Jacob-köszönt el majd könnyeivel küszködve elrohant a szakadó esőben.
Végig futott az erdőn a Cullenházig. Majd bőrig ázva belépett a házba.
Időközben Edward és Carlisle hazaértek.A nappaliba beszélgettek, de most mind a ketten Cornelia felé kapták a tekintetüket.
-Jól vagy? Mi történt?-kérdezte Edward Cornelia szomorú tekintettét látva.
-Én akkora egy hülye picsa vagyok-válaszolta, majd további válasz nélkül felrohant a szobájába, becsapta maga mögött az ajtót, majd  az ágyra leülve egy könnycsepp végig folyt az arcán. De a többit vissza tartotta. Cornelia Montez egy fiú miatt se sír.

Cornelia az ágyában ült nekitámaszkodva az ágytámlának.Vizes szoknyája  testére rátapadt. Egyszer csak kopogtattak.
-Gyere be-kiabált ki.Gondolta mindegy ki az ennél szarabb a mai nap úgyse lehet.
Carlsle nyitott be  kezében egy bögrével.Maga után becsukta az ajtót majd Corneliához lépett. Cornelia felsóhajtott.
-Ajh, figyelj tudom, hogy beszélnünk kell, de most nem vagyok valami jó passzban.
-Igen azt látom. Éppen ezért hoztam ezt-oda nyújtotta neki a bögrét. Cornelia elvette tőle majd belenézett.
-Forró csoki, 2 pillecukorral, tejszínhabbal a tetején?-kérdezte meglepődve.
Carlisle mosolyogva bólogatott.
-Megjegyezted?-halványan elmosolyodott. Köszönöm-egy pillanatra elgondolkodott-nem akarsz leülni?-megütögette maga mellet az ágyat.
-De szívesen-válaszolta Carlisle majd helyett foglalt a lánya mellett.-Elmeséled mi történt?
-Jake történt.Nem is tudom hogy gondolhattam, hogy bármi is lehet kettőnk közt-Cornelia Carlisle arcát fürkészte-nem tűnsz meglepetnek.
-Múltkor mikor Jacob átjött láttam milyen szemekkel nézted, ahogy azt is láttam, hogy ő se veszi le rólad a szemét.
-Hát amit rajta láttál szerintem rosszul láttad.Ugyanis az erdőben nagyon az ellenkezőjét állította amikor megcsókoltam-belekortyolt a forró csokiba.
-Sajnálom.De lehet, hogy csak össze van zavarodva.Tudod amiért mások vagytok.
-Oh szerintem nagyon is tudja, hogy mit akar. Világosá tette számomra, hogy szerinte egy pénzéhes kurva vagyok.
-Tessék?-kérdezte Carlisle hüledezve.
Cornelia csak megvonta a vállát, majd újra beleivott a bögrébe.
-De inkább hagyjuk is, vettem a lapot.Nem akar tőlem semmit.Nem fogok ezen rágódni-Carlisle szemébe nézett-még egyszer kösz, ez tényleg segít-emelte fel a poharat-és ígérem holnap beszélhetünk.Rájöttem, hogy annak nincs értelme, hogy csak húzom a dolgot.
-Rendben.Gondolom most szeretnél egyedül maradni-Cornelia bólintott-akkor megyek is.
Carlisle felállt az ágyról majd az ajtó felé vette az irányt.
-Carlisle-szólt utána Cornelia.Carlisle megfordult-köszönöm, hogy meghallgattál. Ez sokat jelent nekem-mosolygott rá őszintén Cornelia.
-Bármikor-mosolygott vissza Carlisle majd kiment a szobából maga után becsukva az ajtót.

14. fejezet

Feszült pillanatok

Carlisle a dolgozószobájában ült az asztalnál.Hátra dőlve székében gondolkodott. Azon kattogott az agya amit Cornelia mondott.
,,Az elmúlt 200 évet azt ártottad.Miattad vagyok ez.Az anyámnak is miattad kellett meghalni.Miattad nem száll le rólam Aro. Miattad olyan kurva szar az életem."
Újra és újra lejátszotta fejében a szavakat.
A nyaklánc amit Cornelia hozzá vágott a kezében volt és nézegette.Előtörtek az emlékek.
Amióta vámpír lettem azt hittem soha nem lehet saját gyerekem.És most itt van a lányom.A vér szerinti lányom aki teljes szívéből gyűlöl. Zsüliett mért nem mondta el?Ha tudom, hogy gyermeket vár tőlem sohase hagytam volna el-gondolta.
Kopogtattak az ajtón. Esme mosollyal az arcán benyitott.
-Szia. Hogy érzed magad?-nyitva hagyta az ajtót.Oda ment az asztalhoz és neki támaszkodott.
Carlisle zsebre vágta a nyakláncot.
-Nem tudom.Össze vagyok zavarodva. El se tudom mondani mennyire őrülők, hogy van egy lányom, de viszont nagyon fáj ha belegondolok, hogy mit kellet miattam átélnie.
-Ami Corneliával történt nem miattad van-Esme megérintette a kezét.
Carlisle szeméből csak a szomorúságot lehetett kiolvasni.
-De igen miattam van. Aro azért szállt rá mert  nekem akart ártani ezzel. Ezért kellett Aro szörnyűségeit átélnie.Ezért az én hibám-elgondolkozott- neked mi a véleményed erről?Hogy van egy lányom.Nem vagy dühős?
-Még is mért lennék? Ez az egész meglepett és nem tetszett ahogy Cornelia beszélt veled, de rád nem haragszom. Még jóval előttem ismerted meg Zsüliettet, és azt mondtad nem tudtad, hogy terhes-Carlisle bólintott- akkor mégis mért lennék dühős? Inkább őrülök, hogy van egy lányod.
-Aki megakar ölni.
-Hát..igen.De kitudja, lehet meggondolja magát.
Carlisle felsóhajtott majd felállt. Megkerülte az asztal és megállt.
-2 napja beszélgettünk az apjáról. Te nem láttad a gyűlőtett a szemében miközben beszélt róla.És ma.. ma szomorúságot, fájdalmat láttam a szemében én ..én nem hiszem..-hangja elcsuklott.
Esme odalépett hozzá és átölelte.
-Nem lesz semmi baj.Leültök megbeszélitek és meglátod minden a legnagyobb rendben lesz.
-Bár úgy lenne-mondta-köszönöm, hogy itt vagy nekem-szemébe nézett majd megcsókolta.
Ekkor Alice lépet be a szobába.
-Hé bocsi, hogy zavarok de Cornelia visszajött-Esme-ék Alicet figyelték- azt mondják nem akarnak balhét.
-Mondják?-kérdezte Esme.
-Igen. Cornelia 3 barátjával jött.Az egyik köztük Garrett.
-Garrett?-kérdezte Carlisle meglepődve. - Azt hiszem jobb ha most lemegyünk.
Esme és Carlisle kibontakoztak az ölelésből majd kézen fogva követték Alicet.

Cornelia a kanapén ült és maga elé bámult.Barátai körülötte álltak, féltek, hogy valami hülyeséget csinál.
Kicsit szédelgett még az alkoholtól de sajnos pár óra múlva elmúlik a hatása.Kivéve ha a beszélgetés után nem megy el és nem folytatja az ivászatot.Nem is rossz ötlet- gondolta majd elmosolyodott.
Lexi rémült tekintettel nézet rá.
-Ugye nem tervezel semmit?
Cornelia  leintette.
-Szóval megint jelenetet jöttél rendezni?-kérdezte Emmett gúnyosan.
-Na most állítsd le magad-köpte oda a szavakat Cornelia.
-Mert ha nem mi lesz?-kérdezte fenyegetően. Emmett eddig a szemközti falnál állt Rosalie mellett.De most egy két lépést tett előre.
Cornelia válaszként felállt és már indult volna, hogy neki ugorjon Emmettnek. De ekkor Alice jelent meg a szobába mögöttük Carlise-ékkal
Cornelia még látta, hogy Rosalie valamit Emmett fülébe súg, de amit észrevette, hogy Carlisle a szobába van az Emmett iránt érzett harangja elszállt és csak az apja iránt érzett dühre összpontosított.Tekintettét felé kapta.
Garrett megtörte a feszült pillanatot.
-Carlisle. Őrülök, hogy újra látlak-oda lépett hozzá majd kezet fogtak-Esme téged is jó újra látni-ölelte át. Esme boldogan viszonozta az ölelést.
-Én is örülők neked-mosolygott rá Carlisle-kár, hogy ilyen körülmények között kell újra találkoznunk.
-Nos, igen-Corneliára nézett.De ő továbbra is néma csendbe bámulta az apját-egy jó tanács.Légy türelmes. Cornelia jó fej,rendes lány.Igaz nagyon makacs, és néha kicsit hisztis.De szerintem jól kijönnétek.
-Hé, itt vagyok ám én is-nézett mérgesen Garrettre.
Garrett csak vigyorogva rákacsintott.
-Kösz Garrett-mondta Carlisle hálásan.
-Na jó, ahogy látom ha Cornelián múlik ebből a beszélgetésből nem lesz semmi-kezdett bele Lexi.-Először is, hogy ne tűnjek bunkónak, sziasztok Lexi vagyok.Ő itt mögöttem Chris, Garrettet meg már ismeritek-nyelt egyet-Corneliával elbeszélgettem.És megegyeztem vele, hogy nem fog kaszást játszani.Beleegyezett hogy itt marad és nem balhézik, ha persze megengeded neki, hogy maradjon.
Carlisle Corneliára nézet.
-Tényleg ezt akarod?
Cornelia a szemét forgatta.
-Ja,persze.Mért is ne.De most nem engem kérdeztek-mondta lekezelően.
-Benne vagyok.Addig marad itt ameddig csak akar-nézett újra Lexire.
-Remek-mosolygott rá.
-Hurrá-motyogta Cornelia.
-Ne legyél már ilyen.Inkább mosolyogj-lépett mellé Chris vigyorogva.
-Chris ha nem törlöd le a vigyort a képedről én törlöm le.
-Mindig ilyen?-kérdezte Jasper Christől. De helyette Cornelia válaszolt.
-Nem.Általában csak akkor vagyok hülye picsa ha szar a kedvem és iszok.Ha ehhez még hozzá jön, hogy megzavarják a gondolatmenetemet arról, hogy milyen szar az élet miközben a whiskeymet iszogatom akkor még bunkóbb szoktam lenni-mérgesen Lexire nézett.
-Mondanám, hogy sajnálom de nem szeretek hazudni-mondta Lexi mosolyogva.
Cornelia bemutatott neki.
-Cornelia esetleg beszélhetnénk 4 szemközt?-váltott témát Carlisle elengedte Esme kezét majd közelebb ment Corneliához. Pár lépésre előtte megállt.
-Ha nem gond inkább máskor.Ma sok dolog történt és neked is meg nekem is jobb ha nincs bennem semmi alkohol miközben beszélünk.Remélem megérted.
-Persze-válaszolt.Némi csalódás hangzott a hangjából.
Cornelia sóhajtott egyet majd kikerülte Carlislet óvatosan nehogy véletlenül is hozzá érjen.A bejárati ajtó felé vette az irányt.A kilincsen volt már a keze amikor megfordult.
-Még egy darabig a városba maradtok?-kérdezte Lexitől.
-Szerintem igen.Egy pár napig biztos.
Cornelia bólintott.
-Most mész és iszol tovább?-kérdezte Garrett.
-Hát először elgondolkodtam azon, hogy ott az a fa, felkötöm magam rá-rámutatott egy erdőszélén álló fára.-De aztán rájöttem, hogy úgyse jönne össze.
-Mért, mert leesett, hogy vámpír vagy?
-Nemmm-nyújtotta el a szót-rájöttem, hogy nincs kötelem-vonta meg a vállát.
Garrett, Lexi , Chris felkuncogtak.Még Cullenéknek is elmosolyodtak.
-Így maradt az, hogy csúnyán leiszom magam.Szóval majd jövők ha kiittam a bárt- intett egyet jobb kezével, majd kinyitotta az ajtót és kilépett a házból.Már hajnalodott, néhol már derengtek az első napsugarak.Bár nagy napsütés ma se lesz  elég felhős az ég mint mindig, állapította meg Cornelia majd futásnak eredt.


.

13. fejezet

Egyezség

Cornelia egy Port Angeles-i  kocsmában ült a bárpultnál és whiskey-jét iszogatta.Már vagy a tizedik pohárnál tartott, de épp hogy  csak be volt csípve.
-Elég szarul nézel ki-ült le mellé Lexi. Szőke haja kiengedve lógott.Egy király kék koktél ruha volt rajta, hozzá illő szandállal.
-Rövidebb ruha nem volt?-gúnyolódott.-Tudod amiben többen észrevehetik, hogy csillogsz-a végén lehalkította a hangját.
Lexi felsóhajtott.
-Este tíz óra .Kint már korom sötét van-vágott olyan arcot mintha egy idiótával beszélne.-De nem ezért vagyok itt-ránézett az üres pohárra-hányadiknál tartasz?
-Úgy tíz fölött-rándította meg a vállát.-Miért?-kérdezte majd intett a pultosnak, hogy adjon neki még egyet.
-Aha, látszik.Kezdesz bunkó lenni.
Lexi nézte ahogy a pultos újra tölti barátnője poharát.
-Szóval itt ülsz és leiszod magad. Miért?
-Ahj, Lexi hagyjál lógva-belekortyolt a whiskeybe.
Meglepődve ránézett.
-Hagyjalak lógva? Te írtad az smsben, hogy itt vagy és, hogy rohadt szar a helyzet.
-Az egy gyenge pillanatomban volt.Aztán rájöttem, hogy kurvára egyedül akarok lenni.
-Cornelia...
Cornelia kiitta az italt poharából majd ismét intett a pultosnak. Abból nem lehetett gondja, hogy egy idő után nem szolgálják ki, ugyanis még az elején adott 10000 dollárt a pultosnak.Megegyeztek, hogy ha Cornelia int ő újra tölti a poharát.
Cornelia felsóhajtott.
-Megtaláltam az apámat.
Lexi tátott szájjal bámult rá.
-Tessék?De hogyan? És ki az?
-Legyen annyi elég, hogy Aroval beszéltem.Ő végre elmondta.A dolgok stimmelnek.És Carlisle Cullen az apám.
-Na várj egy percet.Mármint az a Carlisle Cullen?Edward apja?
-Ja-válaszolta elhúzott szájjal.
-Basszuskulcs.
-Ja- ismételte sóhajtva.
Lexi egy pillanatra elgondolkozott. Corneliát nézte aki ismét beleivott az alkoholba.
-Te úristen-pattant fel hirtelen Lexi-mond, hogy még életben van.
-Még életben van.Egyenlőre-mondta unottan.Majd kiitta a poharát. Felállt a bárpultól és a kijárat felé vette az irány.
Lexi egy pillanatig habozott majd követte.
-Nem ölheted meg.Vagyis tudom, hogy milyen volt miatta az életed.De ő Edward apja-Lexi kint útolérte.- Szerinted mit fog hozzá szólni  ha kinyírod.Nem is beszélve  a többiekről.Nem tudsz velük is megküzdeni.
-Lexi-fordult vele szembe- tényleg így ismersz?1878 nyolc vámpír.Szerinted velük se tudtam elbánni? A vezérük Damian nagyon nagyra volt magával, de a tüzemmel mégse bírt el.
-ÓÓ a régi szép idők.Azóta is bánom, hogy lemaradtam róla-egy férfi lépett ki a sötétből.Megállt Lexiék előtt.Fülig érő szájjal vigyorgott.
-Chris te meg mi a francot keresel itt?-kérdezte Cornelia.
-Én hívtam-felelte Lexi.
-Én is nagyon őrülök neked- mondta megbántottságot színlelve.
Chris Cornelia egyik legjobb barátja és orvosa volt. 1822 -ben egy hétre rá, hogy Cornelia átváltozott találkozott Chrissel. Onnantól kezdve együtt járták a világot. Chris egy 600 éves, barna hajú, vörös szemű, sportos, szexi vámpír volt. Akin most egy egyszerű fekete ing, egy farmernadrág és egy fekete cipő volt.
-Hát, ha a látványától ennyire lelkesedsz akkor értem se leszel oda-egy újabb férfi csatlakozott hozzájuk.Kicsit hosszabb de szintén  barna haja volt mint Chrisnek, és ugyan úgy  vörös szemei. Egy hosszú, fekete  ballon kabát volt rajta, ami kigombolva lógott rajta.Így láttatni engedte  fekete nadrágját, barna felsőjét és a szintén fekete cipőjét.
-Garrett?-Cornelia egyre jobban ledöbbent.- Őt is ide hívtad?-fordult Lexihez.
Garettet még 1936 -ban ismerték meg.Pár vámpír kiakarta csinálni amikor Cornelia és Chris közbe léptek.
-Hé, már úgyis rég voltunk együtt.Gondoltam végre ráérnek, mért ne jöhetnének el.Pont mint a régi szép időkben-bökte vigyorogva oldalba Corneliát.
-Na én léptem-mondta majd elindult.
-Ne csináld már-Garrett elállta az útját. Majd beleszagolt a levegőbe-te ittál-állapította meg.
-Húha, tényleg nagy lehet a gond-mondta Chris.
-Az emberek nem csak akkor isznak ha gond van-fordult Chris felé aki ,,ne etess" nézéssel nézte őt.-Ajh, oké esünk túl rajta, aztán hagyatok békén a picsába.Ne haragudjatok meg  de egyedül szeretnék lenni.
Csöndben várták, hogy folytassa.
-Megtaláltam az apámat. Micsoda véletlen, hogy pont Forksba mentem, ugyanis Carlisle Cullen az apám-sóhajtva folytatta- Aroval beszéltem.Aztán elmentem Cullenékhez. Felpofoztam, elküldtem a francba.Aztán otthagytam  és végül itt kötöttem ki piával a kezemben.
-Na várjunk egy percet, te ismered Cullenéket?-kérdezte Garrett.
-Ja.Hisz tudod, hogy Edwarddal jártam.Edward, Edward Cullen.
Garrettnek elállt a szava.
-Jézus, Garrett...komolyan mondom ez fájt-lépett közelebb Chris.
-Jól van most mit csesztettek.Tudtam, hogy volt egy Edward nevű pasija de azt nem tudtam, hogy Cullenek hívták.
Cornelia felemelte kezét és mutató ujjával felé bökött.
-Várj csak.Ezek szerint te ismered őket-állapította meg.
-Igen, Carlisle és a családja jó barátaim.
-Hát ez remek-Cornelia a szemét forgatta.
Lexi odalépett Corneliához. Megfogta bal kezét majd maga felé fordította.
-Figyelj, tudom mit érzel az apád iránt.De ne hoz elhamarkodott döntést-folytatta az eredeti témát-legalább Edward miatt gondold át.
-Lexi..-kezdte.
-Várj, figyelj-vágott közbe- neked se lenne szerintem túl jó ha most vissza mennél és elkezdenéd kiirtani a családot. Tudom, hogy már régóta erre vársz, de van egy ajánlatom. Vissza mész és 1 hétig még vársz.Együtt élsz vele, meglátod, hogy még is milyen, és lehet hogy a hét végére meggondolod magad.De ha esetleg 1 hét múlva is ugyan így gondolod, esküszöm még segítek is neked.Csak annyit kérek agy neki 1 hetet.
-Ez hülyeség-makacskodott.
-Nem az. Hallgass Lexire-szólalt meg Chris.-Agy neki 1 hetet.Legalább Edward és a családja miatt.
Cornelia mondani akart valamit, de aztán becsukta a száját. Elgondolkodott.Több mint 200 éve vár erre a napra.Az az 1 hét nem oszt nem szoroz. A döntését úgyse fogja megváltoztatni, de így Lexi se fogja piszkálni.
-Legyen-egyezett bele.
Lexi rámosolygott.
-Remek akkor mehetünk is.Apropó beugrottam Horvátországba mielőtt ide jöttem volna.Elhoztam pár cuccodat.
Cornelia a végére nem reagált.
-Mi az, hogy mehetünk?Ti is jöttök?
-Még szép.Ismerünk már Cornelia. A szavad sokat ér, de ha egyszer eldurran az agyad..- karolta át mosolyogva Garrett.
-Mindhárman tudjuk, hogy annak sosincs jó vége-lépett melléjük vigyorogva Chris.
-Szuper.Ez a nap egyre jobb és jobb lesz-dünnyögte Cornelia majd elindultak Lexi autója felé.
-Hát nem szuper, hogy újra együtt vagyunk?-kérdezte Lexi kacarászva miközben beszálltak az autójába.
-Fogd be és vezess ribanc.
-Igazad van.Ez  tényleg nagyon hiányzott-mondta Chris és elkezdet hangosan nevetni. Lexi és Garrett is csatlakozott hozzá.Még Cornelia is egy pillanatra elmosolyodott.
Lexi beinditotta az autót majd elindult Forks felé.

12 fejezet

Az élet nehéz

Cornelia Aro előtt állt és a fejét rázta.
-Nem, ez nem lehet.Nem- ismételte újra és újra.Nem akarta elhinni.
-De lehet.Az igazat mondom-Aro elé lépett- Azt viszont nem állítom, hogy Carlisle tudott rólad, és így joggal mondhatod, hogy mi a bizonyítékom.De had kérdezzek valamit.Említetted valaha is neki az anyád nevét?Mutattad neki valaha is a nyakláncod?
Cornelia csak rázta a fejét.Nem tudott megszólalni.
-Akkor azt javaslom említsd meg neki, mindkettőt.Még a nyakláncra se mondhatja, hogy rengeteg van belőle.Ugyan is ezt amit a nyakadba hordasz még az apja készítette az anyának.Egyedi darab-Aro előre nyúlt és megérintette a medált.
Cornelia nem tudta eldönteni hihet e Aronak. De ha igazat mond, még is mért most mondta el.Ennyi év után.
Kikerekedett a szeme.Minden összeállt.
-Hallottam, hogy terveid vannak velem és Cullenékkel. Rám és Carlislera gondoltál?- kérdezte dühösen-de gondolom nem csak arról szólt, hogy elmondod nekem, hogy  ő az a..apám.Szóval mégis mit akarsz?
-Megértem, hogy mérges vagy.De ne rajtam töltsd ki a haragodat-terelte el a szót.
-Ezt nem hiszem el- üvöltözött-ennyi év után is ugyan ott tartunk.Titkok,titkok,titkok.Rohadtul kezd elegem lenni belőled-egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy erejét használja Aro ellen.
De végül nem tette.Végtére is most nem ezért jött. Aro akármennyire is feldühítette, fontosabb dolga volt.
Egy szó nélkül megfordult és az ajtó felé indult. Aro utána szólt.
-A helyedben  átgondolnám.Ne az elmúlt 200 évet vedd alapul.
-Majd meglátom mit tehetek-válaszolta majd becsapta az ajtót.

Cornelia csöndesen utazott. Gondolni se gondolt semmire.Nem dühöngött, nem sírt.Ürességet érzett semmi mást.
Kocsijával leparkolt  a Cullenház elé.Nem ment be  a garázsba.Lekapcsolta a motort és kifelé bámulva ült.Nem tudta, hogyan tovább.
Pár perc elteltével kiszállt a kocsiból és felsétállt a lépcsőn az ajtóhoz.Belépett a házba.Senkit se látott.
Elindult, hogy felmenjen a szobájába de egyszer csak megállt amikor megpillantotta  Carlislet. Lefelé jött a lépcsőn.Mikor meglátta Corneliát mosolyogva elindult felé.
-Szia-köszöntötte mikor elé ért.
Corneliába eltűnt az üresség és harag, szomorúság vette át a helyét. A gondolatai csak úgy pörögtek.
Felemelte jobb kezét és pofon vágta Carlislet.
-Te szemét láda-köpte a szavakat.
A pofon erős volt de Carlisle nem tántorodott meg.
-Ez még is mire véljem?-kérdezte az arcát tapogatva.
-Tudod te nagyon jól-válaszolta.Emelte a kezét, hogy még egyet lekeverjen neki, de ekkor Edward termet előtte és elkapta a kezét.
-Cornelia megőrültél?-kérdezte Edward.
-Eresz el Edward-Edward eleresztette, de nem lépett el mellőle.
-Elárulnád mi bajod van?
-Hogy mi bajom? Ő a bajom- kiabálta miközben Carlislera mutatott.
Edward értetlenül nézett rá.
-Mit ártottam neked?-kérdezte Carlisle.
-Az elmúlt 200 évet azt ártottad.Miattad vagyok ez-mutatott végig magán- az anyámnak is miattad kellett meghalni.Miattad nem száll le rólam Aro. Miattad olyan kurva szar az életem-csípték a könnyek a szemét.De nem akart sírni.Nem akarta megadni azt az apjának, hogy sírni lássa.
-Te meg miről beszélsz?-kérdezte Alice belépve  a szobába.A többiek követték. Meghallották a veszekedést és kíváncsiak voltak mi lehet az oka.
-Arról, hogy ő az apám- az apám szót úgy ejtette ki mint ha valami undorító dolog lenne.
Mindenki őt és Carlislet nézte a szobába.Nem hittek a fülüknek.
-Tessék?-kérdezte Carlisle halkan.
-Aro nem tudom mit mondott neked , de te is tudod, hogy nem minden igaz amit mond.
-Igen, akkor kérdezzük meg őt-dühösen Carlislera nézett- 1803- ban együtt jártál egy nővel. Zsüliett Sophia Delacourel.Akinek ezt a nyakláncot adtad-letépte nyakából majd Carlislehoz vágta-tagadod?
Carlisle a nyakláncot bámulta.Azt a nyakláncot amit még szerelmének Zsüliettnek adott.
-Ez lehetetlen.
-Gondolom a szöveg is stimmel. Az életemnél is jobban.Örökkön,örökké-idézte-Hát az örökkön, örökké nem tartott túl sokáig- akaratlanul is legördült egy könnycsepp az arcán.
-Carlisle ez igaz?-kérdezte Emmett.

-A név, a nyaklánc, az időpont.Minden stimmel-Corneliára nézett-lehetséges, hogy tényleg én vagyok az apja.
-Hogy lehetséges.Nekem ne játszd el mint ha semmiről se tudtál volna.
-Pedig elhiheted, nem tudtam.
Corneliának folytak a könnyei.Legszívesebben sikítozott volna. Eszébe jutottak az emlékek, amitől csak még mérgesebb lett.
-Még is, hogy a francba tehetted?Gondoltad jó móka lesz hülyíteni egy nőt majd terhesen ott hagyni?! Tudod mit kellet anyámnak miattad kiállnia?-egyre jobban kiabált, kezével mutogatott.
-Sajnálom-mondta őszintén- mint mondtam nem tudtam, hogy Zsüliett gyermeket vár.De hidd el ha valahogy jóvátehetném megtenném.De sajnos nem tudom.
-Nem tudod?! Nekem lenne egy két ötletem-válaszolta majd Carlisle felé ugrott. Edward aki még mindig ott áll köztük elkapta .Majd hátulról lefogta. Cornelia elkezdett ugrálni, hogy kiszabaduljon.
-Edward eresz el-kiabálta hisztérikusan.De Edward nem eresztette.
Ekkor Cornelia felforrósította a kezét. Edward a hirtelen jött fájdalomtól eleresztette.Ekkor Cornelia nekiszorította a falnak a torkánál fogva. Cullenék közelebb léptek.
-Cornelia, ne bántsd.Velem van bajod nem vele.
Corneli meg se hallotta.
-Én a helyedben inkább nem avatkoznék bele-intézte szavait Edwardhoz-Erősebb vagyok nálad.Nem szeretnélek bántani, de ha az utamba állsz megteszem-fenyegetőzött majd eleresztette Edwardot.
Carlisle felé fordult.Pillantásával ölni lehetett volna.
-Sajnálhatod, de attól még amiket Aro tett nem teszed meg nem történtté.
-Cornelia..

Cornelia közbe vágott.
-Tudod milyen érzés végig nézni ahogy megölik az anyádat?! Tudod milyen érzés az, hogy szülők nélkül nősz fel?!Hogy karácsonyra nem kívánsz mást, csak azt, hogy a szüleid veled legyenek. Irigykedve figyelni ahogy a falusi gyerekek milyen boldogok a szüleikkel. Nem telt nekik ajándékra, de mégis boldogok voltak- szemét törölgette-én az összes ajándékomról lemondtam volna cserébe azért, hogy a szüleimmel legyek-egyre keservesebben sírt.Szíve fájt.
Carlisle csak hallgatta és legbelül ő is zokogott.
-Cornelia..-kezdte újra.
-Ne Corneliáz itt nekem- intette le dühösen-Fogalmad sincs min mentem keresztül emberként.A vámpírként töltött életemről ne is beszéljünk.Ha persze életnek lehet nevezni azt, hogy egy őrült folyton követ,zaklat.És újra meg újra emlékeztetett a szülinapomon, hogy mit...mit tett ve..velem-elcsuklott a hangja.
Egyre hisztérikusabb állapotba került.
-Most megúsztad, egyenlőre.De ami késik nem múlik-vágta hozzá majd kirohant a házból.
Maga mögött hagyta a Cullen házat. Befutott az erdőbe.Csak futott és futott, fel a hegyekbe. Megállt és torkaszakadtából sikított.Majd térdre rogyott és zokogni kezdett.

11.fejezet

Régi szerelem

1803. október

Zsüliett Sophia Delacourt boldogság öntötte el.Sikerült meglógnia a palotából.Az édesanya Grandmére tuti megnyúzná, ha megtudná megint Carlisleval találkozik.De nem tehetett róla.Fülig bele volt zúgva a férfiba.Már 2 hónapja együtt voltak.Persze nem hivatalosan. Grandmére kiborulna ha a nyilvánosság elé hoznák a kapcsolatukat.
Zsüliett gondolataiba merülve ült az alatt a fa alatt ahol mindig Carlisleval találkozott.
Egyszer csak megpillantotta  a férfit ahogy felé közeledett. Fantasztikusan nézett ki. A gyönyörű szőke haja, a mosolya amit rávillantott, azok a szemek. Zsüliett ha belenézett mindig elolvadt tőlük. Igaz a szeme színe furcsa .Volt, hogy olyan színe volt mint a borostyának, de volt olyan is, hogy gesztenye barna volt. Persze Zsüliett tudta mért. Carlise nem mondta el neki, valószínűleg félt, hogy a lány mit szólna hozzá. De a lány halott történeteket, ráadásul az édesanya még régebben látott is egyet. Zsüliett tudta, hogy vámpír. De úgy döntött nem árulja el neki, majd ha ő úgy gondolja elmondja.
Végül is a lány sem volt vele őszinte.Nem árúlta el magáról, hogy királyi sarj.Nem akart, hogy azért szeressék mert nemesi családból származik.
-Kedvesem-köszöntötte Carlisle mikor odaért Zsülietthez.
Zsüliett válaszképp felállt és nevetve Carlisle karjaiba ugrott.Carlisle mosolyogva viszonozta az ölelést.
-Késtél- mondta Zsüliett. Fejét hátrább húzta, hogy láthassa szerelme arcát.
-Tudom és ne haragudj.Volt még egy kis elintézni valóm.
-Hát, talán megbocsátok- mosolygott huncutul- de ára van.
-Igen? És mi lenne az?-kérdezte vigyorogva.
-Csókolj meg.
Carlisle nem habozott.Lassan odahajolt hozzá és lágyan megcsókolta.Épp, hogy csak ajkuk összeért.Majd egy másodperc elteltével újra megcsókolta, de most már szenvedélyesebben. Zsüliett Carlisle karjaiba olvadva egy halk sóhajt hallatott, majd vissza csókolt...

1803. december

-Boldog születésnapot-köszöntötte fel Carlisle szerelmét majd egy egy kisebb méretű díszes dobozt adott át neki.
Zsüliett meglepetten tartotta a kezében.
-Köszönöm, de igazán nem kellett volna.
-Csak nézd meg mi van benne-mosolygott rá.
Zsüliett kinyitotta a dobozt.Mikor megpillantotta az ajándékát elállt a lélegzette.Egy csoda szép nyaklánc volt benne.Egy ezüst láncon egy kinyitható, ovális alakú medál volt.A tetején egy rubin kővel.
A lány kezébe vette és ámulattal nézte a gyönyörű ékszert. Majd kinyitotta a medált.
-Az életemnél is jobban.Örökkön, örökké -olvasta fel hangosan a szöveget ami benne állt.
Zsüliettnek könnyek jelentek meg a szemében.
-Köszönöm, ez a legcsodálatosabb ajándék amit valaha kaptam-mosolygott rá.
-Szabad?
Zsüliett bólintott. Carlisle kivette a kezéből, a háta mögé lépet. A lány felemelte a haját majd Carlisle a nyakába tette a nyakláncot. Mikor becsatolta Zsüliett még mindig a haját fogta. Carlisle meztelen nyakát nézte.Egyszerűen nem tudott neki ellenállni, csókot lehelt rá.
Zsülietten borzongás futott végig.Megfordult majd megcsókolta a férfit.Jobb kezével nyakát ölelte át, a ballal pedig a hajával játszott. Carlisle derekát átölelve közelebb húzta. Csókjuk egyre követelőzőbb lett.
Carlisle megszakította a csókot. Kapkodva vették a levegőt miközben egymást nézték.
-Nem lehet-mondta csalódottan Carlisle.
-Még is mért nem?
-Ez bonyolult.
Elakart tőle húzódni, de Zsüliett nem engedte.
-Kérlek-nézett rá szomorúan- születésnapom van.Hadd legyen ez a világ legjobb születésnapja- végig simított mellkasán-kérlek.
Carlisle habozott. Már amikor Zsüliett azt hitte ismét nem történik meg, Carlisle újra megcsókolta.Felkapta, bevitte a szobájába, majd lefektette az ágyra.
Heves csókcsatába kezdtek miközben Carlisle Zsüliett fűzőjét kezdte kibontani.Mikor sikerült neki megcsókolta melleit. Zsüliett  felsóhajtott.
A lány sem habozott. Kigombolta Carlisle ingét, lassan lecsúsztatta róla, majd ledobta a padlóra. Végig csókolta a nyakától a mellkasáig. Majd újra szájon csókolta.
Belefeledkezve a csókokba vetkőztették egymást.Mikor Zsüliett Carlisle nadrágjához ért, a férfi felnyögött, szinte már állatias hang tört fel belőle.Lekerült róla a nadrág. Mindketten immár meztelenül, felhevült testel átadták magukat az örömöknek......

1804 február

Carlisle és Zsüliett már egy pár napja nem találkoztak.Most az egyik utcában lévő kőpadon ültek egymás mellet.
Carlisle Zsüliett barátaival üzent neki, hogy minél előbb beszélniük kell.
-Szóval, miről szerettél volna beszélni velem?-törte meg a csendet Zsüliett.
-Amit mondani szeretnék, az nagyon nehezemre esik. Egy pár napja már gondolkodóm rajta, hogy megtegyem e.
-Még is mit?-kérdezte remegő hangon.
-Zsüliett én szeretlek.De azzal, hogy mi együtt vagyunk csak ártok neked-egy pillanatra megállt hátha a lány mondani akar valamit.De csak őt nézte- Azt nem mondhatom el neked, hogy miért de így van. Ezért is megyek el. Mindkettőnknek jobb lesz ha eltűnök innen.
Zsüliett könnyes szemekkel nézte őt.
Nem mondhatja el, hisz tudom, hogy micsoda-gondolta- de ha így döntött nem állok az útjába.Nem láncolom magamhoz.Egy hercegnő nem hisztizik, nem  csinál jelenetet.
-Megértem.Akármi is az oka, ha így döntöttél legyen-válaszolta fájó szívvel.Szemeit marták a könnyek.De nem akarta, hogy Carlisle sírni lássa.
Carlisle felállt, oda lépett hozzá, majd csókot lehet homlokára.
-Sajnálom, nagyon, nagyon sajnálom-mondta majd elindult. Muszáj volt mennie.Ha tovább marad azzal csak tovább rontja a helyzetet.
Carlisle befordult a sarkon. Zsüliett habozott, majd utána rohant.
-Carlisle é...-de már nem volt ott.Elment- szeretlek-mondta majd zokogni kezdett.

1804 szeptember

Zsüliett gyermekét nézte ahogy bölcsőjében aludt. A kislány látványától boldogság öntötte el.
Az én kis drágaságom, attól a férfitól akit a világon a legjobban szerettem-gondolta.
-Ugye tudod, hogy ez a gyerek veszélyes lehet- rontott be Grandmére a szobába.
-Anyám, nézzen rá mégis kinek tudna ártani?
-Most még nem, de később..lépett lánya mellé-akármit is mondasz édes leányom az apja akkor is egy vámpír.
Zsüliett az anya felé fordult.
-Igen egy vámpír.De egy jószívű vámpír. Ráadásul a lányom félig ember.Majd úgy nevelem, hogy ne árthasson senkinek.
-Jószívű vámpírok nem léteznek, ahogy az sem, hogy megnevelj egy vámpírt-Garndmére sóhajtott- Ha meg olyan jószívű lenne, mért hagyta el a lányát.
-Nem mondtam el neki, hogy gyermeket várok tőle.
-Tessék?-hüledezett- neked tényleg elment az eszed.
Zsüliett nem szeretet volna vitatkozni így át elengedte a füle mellett.Témát váltóztatott.
-Beszéltem a tiszteletes úrral.Két nap múlva megtarthatjuk a keresztelőt.
-Igen, ez a másik amiről beszélni szerettem volna veled.A neve. Szépnek szép, de mért pont ezt választottad? A Grandmére sokkal jobban hangzik.
Zsüliett felnevettet.
-Mert azt szerettem volna, hogy a neve C betűvel kezdődjön akár csak az apjának..És amúgy is szerintem gyönyörű név.
-Hát persze.
Kopogtak az ajtón.Majd benyitottak.
-Ő királyi felség, hercegnő-hajolt meg Thomas- Az angol királyi család nagykövete szeretne beszélni önnőkel.
- Máris megyünk-indult el Grandmére- te nem jössz?-fordult vissza a lányához.
-Csak egy perc anyám.
Thomas előre engedte Grandmérét, majd utána ő is távozott a szobából.
Zsüliett puszit nyomott lánya arcára.
-Nem számit, hogy mi vagy.Akkor is nagyon szeretlek édes,drága Corneliám.

10.fejezet

Egyszer minden kiderül...

Cornelia miután beszélt Aroval egyszerre felhívta Thomast, hogy küldesse érte a a magánrepülőjét. Szeretett volna minél előbb Olaszországba érni.
Sajnos csak 5 óra múlva érkezik meg a gépe.
Most mi a franc lesz.Végre megtudom, hogy ki az apám.Feltéve ha Aro nem ver át.Amit nála sose lehet tudni -gondolta Cornelia miközben fel-le járkált a szobájában.
Közben Lexit is felhívta telefonon.Sok hozzáfűznie nem volt.Csak annyit kért Corneliától, hogy bárhogy is lesz, ne döntsön elhamarkodottan és, hogy vigyázzon Aroval.
Christ is felhívta. Ő is a legjobb barátjai közé tartozott. Bár vele kicsit másabb volt a kapcsolata mint Lexivel. Néha szexeltek, akárcsak másik barátjával Garrettel.
Miután Cornelia átváltozott rá 1 hétre találkozott Chris-sel.Ő segített neki abban, hogy hogyan uralkodjon a szomján.És ő volt az aki kiderített róla ezt azt.Mint például, hogy gyereket szülhet.
Chris amolyan orvos, tudós féle volt.
Chris is ugyan azt mondta neki mint Lexi. Ismerte Corneliát, tudta, hogy hamar elveszíti a fejét.Megbeszélte vele, hogy összeszedi Garrettet és felé néznek.Ha minden jól megy holnapra ott vannak. Cornelia leakarta beszélni, de Chris nem engedett.
Cornelia elbeszélgette az időt.Egy óra múlva itt a gépe.Felkapta magára bőrdzsekijét és lerohant a nappaliba.
Mikor leért Edwardot pillantotta meg a kanapén ülve.
-Szia.
-Szia-lepődött meg Edward- mi az végre kimozdulsz a szobádból? Azt hittem egész nap bent leszel.Azért ennyire nem vagyok szörnyű társaság-mosolygott rá Edward.
-Ja,őőő nem miattad... én csak -szedte össze magát- gondolkodtam,  elkellet intéznem néhány hívást. Utazáshoz meg ilyenek.
-Tessék?-lepődőt meg-máris elmész?Azt hittem hetekig itt maradsz még- állt fel Edward csalódottan.
-Igen.És maradok is.Mert vissza jövök.Csak elkel ugranom Olaszországba.De holnapra már újra itt leszek. És ígérem ha  visszajöttem nem szabadulsz tőlem.Hallanom kell a sztoriidat az elmúlt 80 évről- mosolygott rá Cornelia biztatóan.
-Reméltem is.De mi dolgod van Olaszországban?- kérdezte.
-Aro hajnalba felhívott.Azt mondta hajlandó végre elárulni, hogy ki az apám.
Edward nem találta a szavakat.
-A gépem hamarosan megérkezik úgy hogy mennem kell.
-Persze-találta meg hangját- menny csak.Gondolom majd úgyis mesélsz ha vissza jöttél.
-Hát persze. Akkor szia.
-Szia.
Cornelia  elindult a garázsba, beszállt az autójába és elindult a repülőtérre...

Újabb unalmas órák  után Cornelia végre megérkezett.Az egészben csak az az egy volt jó, hogy a repülőn egy díszdobozba ott várta a nyaklánca.Ami most már a nyakában lógott.El ne felejtse megköszöni Thomasnak.
Az egész repülő út alatt görcsben állt a gyomra.De most végre ott állt a Volturi ,,házában" Gianna asztala előtt és várt. Várta, hogy bejelentsék itt van. Gianna nem siette el a dolgot.
Mikor vagy már 10 perce ott állt és várt, egyszer csak Giannat pillantotta meg Demetrivel  az oldalán. Gianna helyett foglalt az asztalánál, Demetri pedig megállt Cornelia előtt.
-Helló szépségem. Aro fogad téged -mosolygott rá gonoszan.
-Na végre-a köszönést mellőzte- azt hittem itt öregszem meg.Aro nem kapkodta el.
-A várakozásért a bocsánatodat kéri.Még volt egy kis dolga.De akkor induljunk is -válaszolta, majd elindult.Cornelia követte.
Elindultak egy hosszú boltíves folyosón, amit szintén egy ugyan olyan folyosó követte. A folyosók egyformák voltak.Az ablakokat vörös függönyök takarták, más tárgy nem is volt a folyósokon. De a falak csodálatosan voltak kidolgozva.  Bonyolult, szép mintákkal volt tele. Egyszer csak megálltak egy lift előtt. Amit már Demetri hívott is, és ami hangos csengéssel kinyitotta az ajtaját.
Mindketten beszálltak, majd lefelé vették az irányt.
-Kiderítettél valamit?-kérdezte Demetri. A lift ajtót bámulta, úgy beszélt hozzá.
-Nem-válaszolta egyszerűen.Ő se nézett rá.
-Azt hittem ezért vagy itt.
-Ez más, személyes ügy.
-Szóval személyes-érezni lehetett  a hangján, hogy nem örül neki, hogy nem tudhatja.
-Te mondtad, hogy nem akarsz belekeveredni a dolgainkba Aroval.Csak téged védelek-fordult felé Cornelia.
-Hát persze- Demetri ránézett- Cullenék?
-Elmondtam nekik amit mondtál.De ne aggódj, azt nem tudják, hogy tőled tudom.
-Helyes-mondta végszóként, pont mikor megállt a lift és kinyílt az ajtó.
Kiléptek a liftből majd egy nagy, barna  ajtó felé vették az irányt.
Az ajtó nehéznek tűnt,de Demetri könnyedén kinyitotta  majd belépett rajta. Cornelia is ezt tette némi habozás után.
Mikor belépett egyszerre Arot pillantotta meg.A trónján ült. Mellette Jane  állt aki hideg tekintettel öt nézte.
Aro jobbján a mindig nyugodt Marcus ült.A másik oldalon pedig a forró fejű Caius.
A terembe még ott volt Jane  testvére Alec és a másik testőr Felix is.
-Cornelia. Örülök, hogy újra látlak.Már nagyon vártalak-köszöntötte Aro.
-Részemről....dögölj meg-válaszolta álszent mosollyal.
-Egy kicsit több tiszteletet- indult el Jane .Lelépet a lépcsőkön ami a székekhez vezetett.Majd pár méterel Cornelia előtt megállt.
-Látom még mindig Aro ölebe vagy.Tudod ez elég szánalmas -húzta Jane agyát- Szerintem változtass.Ettől csak egy begyöpösödött picsa vagy, és valljuk be  nem áll jól.
Jane  összeszorított szájjal, dühösen meredt rá. Bevetette képességét.

-Ugyan Jane, ne erőlködj, csak megárt.Tudod jól, hogy a képességed nem hat rám-felemelte a kezét,ujjainak vége meggyulladtak- veled ellentétben én viszont nagyon is jól tudom használni ellened a képességem.
Alec és Felix tettek egy lépést.
-Nyugalom-intette le őket Aro- ma este nem lesz itt harc.Igaz Cornelia?
Leengedte a kezét.
-Persze, hogy nem.Ma nem azért jöttem, hogy gyilkoljak-válaszolta lazán.
-Most megszeretnék kérni mindenkit, hogy hagyjon magamra Corneliával-Caius és Marcus felé fordult- titeket is.
-Még is mi az amit nem tudhatunk?-háborodott fel Caius.
-Ezt ne most. Corneliával személyes ügyünk van.De ha esetleg azon aggódsz, hogy ellened tervezünk valamit, megnyugtatlak, hogy szó sincs ilyesmiről.
-Ilyen meg se fordult a fejében,igaz Caius?-szólalt meg Marcus.
-Hát persze, hogy nem.-válaszolta gúnyosan, majd felállt és Marcusal a nyomában elindult kifelé.
A többiek követék őket. Jane zárta a sort.Mielőtt kilépet volna az ajtón Cornelia még utána szólt.
-Nagyon feszültnek tűnsz Jane. Egy dugás segítene.- vágta hozzá fülig érő szájjal.
-Te kis...
-Jane- vágott közbe Aro.
Jane szó nélkül,dühöngve kilépett az ajtón majd becsapta.
Cornelia önelégült mosollyal Aro felé fordult.Lehervadt a mosoly az arcáról.
Aro felállt és elindult Cornelia felé, miközben folyamatosan őt nézte.
-Nos, itt vagyok.Térjünk a lényegre.Ki az apám?-nem köntörfalazott.
-Csak így bele a közepébe.. Ez is az amit annyira szeretek benned- oda ért Corneliához. Pár lépéssel előtte állt meg.
-Hagyjuk a rizsát.Csak bökd ki, hogy ki az apám.
-Gyönyörű vagy -hízelgett neki- és nagyon okos is.Ezért nem is értem, hogy nem jöttél rá magadtól.
-Aro...- Cornelia kezdett türelmetlen lenni.
-Tudod ez még talán vicces is. Majdnem hogy ott volt végig előtted és te sose jöttél rá.
-Micsoda?Ezek szerint már régóta ismerem?-hüledezett.
-Nem.Ez kicsit bonyolult.Ezért is mondtam, hogy majdnem hogy. Ha elmondtam a nevét majd úgyis megérted.
-Akkor végre nyögd már ki-mondta most már hangosabban.
-Biztos, hogy tudni akarod? Lehet, hogy sokkal jobb lenne neked, ha nem tudnád - húzta az idegeit.
-Ki az apám?
-Mert ha most elmondom.Akkor a sok emlék újra előjön.A gyűlölet elönti az agyad, nem fogsz tudni másra gondolni csak, hogy megöld az apád.
-Az isten szerelmére, ki az apám?-kérdezte most már üvöltve
.-Carlisle Cullen- válaszolta nyugodt hangon miközben Cornelia arckifejezését figyelte.
-Tessék?-kérdezte megrökönyödve.

9.fejezet

Váratlan hívás

Cornelia leült az étkező asztalhoz ,megunta az állást. Carlisle követte.Kihúzta a mellette lévő széket és ő is leült.
Egy ideig csendben ültek egymás mellet, miközben Cornelia iszogatta a már langyos forró csokit.
-És ha esetleg meg szeretne ismerni?-kérdezte Carlisle a témát folytatva.- persze megértem mért érzel így iránta. Csak tudod nekem a család a minden, és egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogyan tudnád megölni, úgy, hogy nem is ismered.
-Hidd el nem te vagy az első akitől ezt hallom.De nekem épp elég ,hogy tudom tönkre tette az életem-kortyolt egyet italából- és, hogy meg szeretne ismerni..chh.. ugyan már.Ha annyira érdekeltem volna, akkor mért nem kereset meg az elmúlt 200 évbe?!
-Jogos -válaszolta majd maga előtt össze kulcsolta a kezét.
-De lécci váltsunk témát.Ha tovább beszélünk az apámról, csak felhúzom magam vele.
-Rendben.És miről szeretnél beszélgetni?
-Hmm.. nem tudom. Kérdez valamit -tette le a poharat majd mosolyogva Carlislera nézett.
Visszamosolygott.
-Nem is tudom...... Mi jót csináltál a 60 -as években?
Cornelia felnevetett.
-Hát...

Órák teltek el miközben Cornelia és Carlisle beszélgettek.Mindketten meséltek egymásnak a múltjukról.Mit tanultak, melyik korszak tetszett nekik jobban és még minden más ami eszükbe jutott.
-.....de egyszerűen fantasztikus volt.Sose felejtem el azt a Bon Jovi koncertet - mesélte Cornelia.
-Azt el is hiszem -mosolygott rá.
Ekkor kopogtak az ajtón. Carlisle felállt majd kiment ajtót nyitni.
-Szia Jacob -hallatszott kintről.
Cornelia felkapta a fejét.Majd egy szempillantás alatt a bejárati ajtónál  termett.
-Jake, szia.-köszöntötte mosolyogva.
-Szia.
-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Carlisle.
-Már találkoztunk...
-Tegnap az erdőbe-fejezte be Cornelia.
Jacob  mosolyogva Corneliát nézte.
-És minek köszönhetjük látogatásodat?-kérdezte Carlisle.
-Sam kérte, hogy szóljak.Látott egy idegen vámpírt.Lehet ,hogy csak átutazóban volt, de gondolta nem árt ha szólunk nektek.
-Köszönjük Jacob. Mond meg Samnek,hogy hálásak vagyunk a figyelmeztetésért.
-Megmondom.Viszont akkor én megyek is -indult el.
-Jake, várj....emlékszel beszéltük, hogy valamikor folytathatnánk a tegnapi beszélgetést.Én most ráérek.
-Tulajdonképpen én is ráérek most -válaszolta némi habozás után.
-Akkor mennyünk -elindult Cornelia, majd még gyors megfordult -bocsi, megfeledkeztem rólad...nem baj ha most elmegyek?Végtére is épp beszélgettünk.
-Nem, semmi baj.Mennyetek csak.
-Köszi -válaszolta hálásan majd kilépett a házból.
-Akkor helló.
-Szia Jacob. És még egyszer köszönjük- elköszöntek egymástól majd Carlisle becsukta az ajtót.
-Na és merre megyünk.Gondolom én a határt nem léphetem át, de te ezek szerint igen.
-Nos, igen.Néha vannak kivételek.
-Áhá...Jól van Mr. Kivétel akkor miről beszélgessünk?-lökte játékosan oldalba.
Jake a szemét forgatta mosolyogva.
-Mesélj magadról.Múltkor belekezdtél, de csak addig jutottunk, hogy szereted a Simpson családot-kuncogott-szóval?Mit érdemes még tudni rólad?
-Hát elég sok mindent, de előre szólók elég hosszú mese.
-Hosszú még az éjszaka és a pizsamát se lőtték még fel.
Jacob megjegyzésén nevetni kezdtek, majd elindultak az erdő felé miközben Cornelia elkezdett mesélni....

Egy fa tövébe ültek  egymás mellet és az eget bámulták. Jacob még mindig a hallottakon gondolkodott.
-Basszus,én  meg azt hittem a vámpíroknál és a vérfarkasoknál nincs furább -Corneliára nézett- de ne értsd félre. Mert ez végül is tök klassz.Valahogy mégis emberibb vagy mint a többi vámpír.
-Ne aggódj, már megszoktam.Bár mondjuk nem sok mindenkinek újságolom el -örült neki, hogy Jacob ilyen lazán kezelte. Hihetetlen de bírta ezt a srácot. Remek humora van és jó vele beszélgetni.Mellesleg baromi jól is néz ki.
-Megértem, hogy mért -Jake szembe fordult Corneliával. Egymást nézték.Korom sötét volt, de jó látásuknak köszönhetően így is látták egymást.
Jake  egy pár centit közelebb hajolt hozzá. Cornelia először nem húzódott el.
De mielőtt bármi is történhetett volna Cornelia vissza vonulót fújt.
Most akkor kit is akarsz megszerezni-gondolta Cornelia.
-Bocsi, de most mennem kell -állt fel Cornelia- van még egy két dolgom-hazudta- de ha gondolod majd máskor még összefuthatunk.
-Persze, jó volt veled beszélgetni -Jacob is felállt. Hallatszott a hangján, hogy bánatos amiért vége  a beszélgetésnek.
-Csak nehogy nekem otthon kikapj amiért velem találkozgatsz.
Jake egy mosollyal válaszolt.
-Akkor szia -köszönt el Cornelia.
-Szia -válaszolta Jacob. Majd mindketten haza fele vették az irányt.....

Cornelia feküdt a szobájába és a mai napon gondolkodott.Jobban mondva a tegnapin, hiszen már hajnali 4 volt. Jól elbeszélgette az időt. Gondolatait telefonja csörgése zavarta meg.
Ismeretlen szám volt.
-Ez meg ki a fene lehet?-kérdezte magától majd felvette- Halló tessék?
-Cornelia, jó újra hallani a hangod.
Cornelia megmerevedett.Ez a hang.Ez hang akinek gazdájától ma is rémálmai vannak.
-Aro -szólt bele dühösen -még is mi a fenét akarsz?
-Azért hívtalak, hogy megkérdezem, hogy érzed magad Forksban?
-Még is honnan tu....-félbe hagyta a mondatot.Kattogni kezdtek a kerekei. ,,Látott egy idegen vámpírt.Lehet, hogy csak átutazóban volt, de gondolta nem árt ha szólunk nektek."- a te egyik csicskásod volt az erdőbe...Te kémkedsz utánam?-emelte fel a hangját.
-Hidd el csak a te érdekedbe teszem -válaszolta Aro nyájasan
-Az én érdekemben felejts el őrökre.Szia-válaszolta durván.Majd már majdnem letette a telefont amikor Aro megszólalt.
-Várj..az apádról van szó.
-Tessék?-kapta a telefont a füléhez.
-Tudom, sokáig halasztgattam, de úgy gondoltam itt az ideje, hogy elmondjam ki az apád.
-Hát akkor mond-mondta visszafojtott levegővel.
-ÁÁ..nem így .Személyesen szeretnék egy ilyen dologról beszélni veled.
-Ugye most csak szórakozol-pattant fel az ágyról.
-És sose tennék olyat-Cornelia a szemét forgatta.
-Legyen.Mikor?Hol?- szinte bármire hajlandó lett volna, hogy végre megtudja, ki az apja.
-Ha ma este fele eltudnál jönni hozzám az fantasztikus lenne.
-Ja, gondolom, hogy neked az lenne.-mondta gúnyosan.
Aro elengedte a füle mellett.
-Akkor várlak.
-Ajánlom hogy ne verj át.
-Téged soha. Viszlát Cornelia.-köszönt el.
Cornelia köszönés nélkül kinyomta a telefont......