Az élet nehéz
Cornelia Aro előtt állt és a fejét rázta.
-Nem, ez nem lehet.Nem- ismételte újra és újra.Nem akarta elhinni.
-De lehet.Az igazat mondom-Aro elé lépett- Azt viszont nem állítom, hogy Carlisle tudott rólad, és így joggal mondhatod, hogy mi a bizonyítékom.De had kérdezzek valamit.Említetted valaha is neki az anyád nevét?Mutattad neki valaha is a nyakláncod?
Cornelia csak rázta a fejét.Nem tudott megszólalni.
-Akkor azt javaslom említsd meg neki, mindkettőt.Még a nyakláncra se mondhatja, hogy rengeteg van belőle.Ugyan is ezt amit a nyakadba hordasz még az apja készítette az anyának.Egyedi darab-Aro előre nyúlt és megérintette a medált.Cornelia nem tudta eldönteni hihet e Aronak. De ha igazat mond, még is mért most mondta el.Ennyi év után.
Kikerekedett a szeme.Minden összeállt.
-Hallottam, hogy terveid vannak velem és Cullenékkel. Rám és Carlislera gondoltál?- kérdezte dühösen-de gondolom nem csak arról szólt, hogy elmondod nekem, hogy ő az a..apám.Szóval mégis mit akarsz?
-Megértem, hogy mérges vagy.De ne rajtam töltsd ki a haragodat-terelte el a szót.
-Ezt nem hiszem el- üvöltözött-ennyi év után is ugyan ott tartunk.Titkok,titkok,titkok.Rohadtul kezd elegem lenni belőled-egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy erejét használja Aro ellen.
De végül nem tette.Végtére is most nem ezért jött. Aro akármennyire is feldühítette, fontosabb dolga volt.
Egy szó nélkül megfordult és az ajtó felé indult. Aro utána szólt.
-A helyedben átgondolnám.Ne az elmúlt 200 évet vedd alapul.
-Majd meglátom mit tehetek-válaszolta majd becsapta az ajtót.
Cornelia csöndesen utazott. Gondolni se gondolt semmire.Nem dühöngött, nem sírt.Ürességet érzett semmi mást.
Kocsijával leparkolt a Cullenház elé.Nem ment be a garázsba.Lekapcsolta a motort és kifelé bámulva ült.Nem tudta, hogyan tovább.
Pár perc elteltével kiszállt a kocsiból és felsétállt a lépcsőn az ajtóhoz.Belépett a házba.Senkit se látott.
Elindult, hogy felmenjen a szobájába de egyszer csak megállt amikor megpillantotta Carlislet. Lefelé jött a lépcsőn.Mikor meglátta Corneliát mosolyogva elindult felé.
-Szia-köszöntötte mikor elé ért.
Corneliába eltűnt az üresség és harag, szomorúság vette át a helyét. A gondolatai csak úgy pörögtek.
Felemelte jobb kezét és pofon vágta Carlislet.
-Te szemét láda-köpte a szavakat.
A pofon erős volt de Carlisle nem tántorodott meg.
-Ez még is mire véljem?-kérdezte az arcát tapogatva.
-Tudod te nagyon jól-válaszolta.Emelte a kezét, hogy még egyet lekeverjen neki, de ekkor Edward termet előtte és elkapta a kezét.
-Cornelia megőrültél?-kérdezte Edward.
-Eresz el Edward-Edward eleresztette, de nem lépett el mellőle.
-Elárulnád mi bajod van?
-Hogy mi bajom? Ő a bajom- kiabálta miközben Carlislera mutatott.
Edward értetlenül nézett rá.
-Mit ártottam neked?-kérdezte Carlisle.
-Az elmúlt 200 évet azt ártottad.Miattad vagyok ez-mutatott végig magán- az anyámnak is miattad kellett meghalni.Miattad nem száll le rólam Aro. Miattad olyan kurva szar az életem-csípték a könnyek a szemét.De nem akart sírni.Nem akarta megadni azt az apjának, hogy sírni lássa.
-Te meg miről beszélsz?-kérdezte Alice belépve a szobába.A többiek követték. Meghallották a veszekedést és kíváncsiak voltak mi lehet az oka.
-Arról, hogy ő az apám- az apám szót úgy ejtette ki mint ha valami undorító dolog lenne.
Mindenki őt és Carlislet nézte a szobába.Nem hittek a fülüknek.
-Tessék?-kérdezte Carlisle halkan.
-Aro nem tudom mit mondott neked , de te is tudod, hogy nem minden igaz amit mond.
-Igen, akkor kérdezzük meg őt-dühösen Carlislera nézett- 1803- ban együtt jártál egy nővel. Zsüliett Sophia Delacourel.Akinek ezt a nyakláncot adtad-letépte nyakából majd Carlislehoz vágta-tagadod?
Carlisle a nyakláncot bámulta.Azt a nyakláncot amit még szerelmének Zsüliettnek adott.
-Ez lehetetlen.
-Gondolom a szöveg is stimmel. Az életemnél is jobban.Örökkön,örökké-idézte-Hát az örökkön, örökké nem tartott túl sokáig- akaratlanul is legördült egy könnycsepp az arcán.
-Carlisle ez igaz?-kérdezte Emmett.
-Hogy lehetséges.Nekem ne játszd el mint ha semmiről se tudtál volna.
-Pedig elhiheted, nem tudtam.
Corneliának folytak a könnyei.Legszívesebben sikítozott volna. Eszébe jutottak az emlékek, amitől csak még mérgesebb lett.
-Még is, hogy a francba tehetted?Gondoltad jó móka lesz hülyíteni egy nőt majd terhesen ott hagyni?! Tudod mit kellet anyámnak miattad kiállnia?-egyre jobban kiabált, kezével mutogatott.
-Sajnálom-mondta őszintén- mint mondtam nem tudtam, hogy Zsüliett gyermeket vár.De hidd el ha valahogy jóvátehetném megtenném.De sajnos nem tudom.
-Nem tudod?! Nekem lenne egy két ötletem-válaszolta majd Carlisle felé ugrott. Edward aki még mindig ott áll köztük elkapta .Majd hátulról lefogta. Cornelia elkezdett ugrálni, hogy kiszabaduljon.
-Edward eresz el-kiabálta hisztérikusan.De Edward nem eresztette.
Ekkor Cornelia felforrósította a kezét. Edward a hirtelen jött fájdalomtól eleresztette.Ekkor Cornelia nekiszorította a falnak a torkánál fogva. Cullenék közelebb léptek.
-Cornelia, ne bántsd.Velem van bajod nem vele.
Corneli meg se hallotta.
-Én a helyedben inkább nem avatkoznék bele-intézte szavait Edwardhoz-Erősebb vagyok nálad.Nem szeretnélek bántani, de ha az utamba állsz megteszem-fenyegetőzött majd eleresztette Edwardot.
Carlisle felé fordult.Pillantásával ölni lehetett volna.
-Sajnálhatod, de attól még amiket Aro tett nem teszed meg nem történtté.
-Cornelia..
-Tudod milyen érzés végig nézni ahogy megölik az anyádat?! Tudod milyen érzés az, hogy szülők nélkül nősz fel?!Hogy karácsonyra nem kívánsz mást, csak azt, hogy a szüleid veled legyenek. Irigykedve figyelni ahogy a falusi gyerekek milyen boldogok a szüleikkel. Nem telt nekik ajándékra, de mégis boldogok voltak- szemét törölgette-én az összes ajándékomról lemondtam volna cserébe azért, hogy a szüleimmel legyek-egyre keservesebben sírt.Szíve fájt.
Carlisle csak hallgatta és legbelül ő is zokogott.-Cornelia..-kezdte újra.
-Ne Corneliáz itt nekem- intette le dühösen-Fogalmad sincs min mentem keresztül emberként.A vámpírként töltött életemről ne is beszéljünk.Ha persze életnek lehet nevezni azt, hogy egy őrült folyton követ,zaklat.És újra meg újra emlékeztetett a szülinapomon, hogy mit...mit tett ve..velem-elcsuklott a hangja.
Egyre hisztérikusabb állapotba került.
-Most megúsztad, egyenlőre.De ami késik nem múlik-vágta hozzá majd kirohant a házból.
Maga mögött hagyta a Cullen házat. Befutott az erdőbe.Csak futott és futott, fel a hegyekbe. Megállt és torkaszakadtából sikított.Majd térdre rogyott és zokogni kezdett.
