37. fejezet A prófécia

Kedves Naplóm!
Ismét elkezdtem naplót írni. Hogy miért is jó ez nekem? Őszintén szólva fogalmam sincs.De az évek során rájöttem, hogy ha több mint  200 éves vámpír vagy, enyhe érzelem ingadozással és sok ellenséggel, akkor bizony jó leírni dolgokat.Amik többsége sokat segíthet a jövőbe.Ha nekem nem is, az utókor vámpírjainak nem árt, ha egy igazi vámpírtól tanulnak.Hisz a naplóm többsége Blood Rippahról szólnak.Ahogy most ez is.
Igen, megint kikapcsoltam, és egyszerűen fantasztikus érzés.Ismét szabadnak érzem magam.Esküszöm a tudatól, hogy végre nem kell felesleges érzésekkel foglalkoznom, hogy nem törődök senkivel és semmivel csak magammal, már majdnem boldogság járja át a testem.Persze ez nem lehetséges, hiszen egy cseppnyi érzelem sincs bennem. Na de ennyi áradozás elég az érzelemmentes életről.
Jelenleg Seattlebe vagyok és a Lincoln park egyik padján ülök.
Nem rég találkozom volt egy vámpírral akit megbíztam azzal, hogy kémkedjen egy kicsit Aro és az anyám után.
Ó igen az anyám.A mai nap csodálatos meglepetése, és Blood Rippah visszatérésének az oka.Kiderült, hogy az anyám életbe van és egész végig Aro szövetségeseként töltötte a szánalmas kis életét.Erre tényleg nem számítottam. 
Nehéz beismernem de sajnos ők állnak jobban, minden neki kedvez, de ezt nem hagyhatom annyiba, és nem is fogom. Aro leleményes, trükkös és jó ötletei vannak, de engem se kell alábecsülni.Nem hiába rettegnek a nevemtől annyian.Hamarosan fordul a kocka és végre beteljesíthetem azt amire annyira vártam, porig alázom Arót majd véglegesen kiiktatom az élők világából.Az csak plusz siker lesz hozzá, ha ezeket az anyámnak nevezett nőszeméllyel is megcsinálhatom.
Na de mára lassan zárom soraimat.Még el kell ugranom színes kontaktlencsét vennem.A farkasok elől titkolni szeretném, hogy más lettem, de ez elég nehezen menne ha meglátnák a vörös szememet.Az emberi vérről meg nem fogok lemondani, úgy hogy maradnak a színes kontaktlencsék.
Majd jelentkezem.

Cornelia kezébe megállt a toll, majd naplóját becsukva maga mellé tette a könyvet.Erőt vett magán, hogy felkeljen a padról és elinduljon, de ekkor egy isteni illat csapta meg az orrát.Az illat gazdáját hamar megtalálta, éppen akkor sétált el az orra előtt. Cornelia egy másodperc alatt végig mérte a 20-as éveiben járó, barna hajú, kissé borostás, csillogó, kék szemű férfit.Helyesnek találta, pont az ő ízlésének megfelelő, de a szexi pofi helyet őt most jobban érdekelte az a  kis erecske a férfi nyakán, ami egyenletes ütembe lüktetett, ínycsiklandó illatot árasztott magából és szinte könyörgött, hogy feltépjék, hogy aztán  szabadon folyhasson végig az a benne áramló vörös nedű Cornelia torkán.
A lány megnyalta a száját.Várt egy pár percig, hogy a férfi messzebb kerüljön tőle, hogy tisztes távolságból tudja követni.Nem akarta, hogy lebukjon, mielőtt megtámadhatta volna.Bár igaz, már kezdett sötétedni, de még így is túl világos volt ahhoz, hogy a parkba kapja el áldozatát.Így hát várt amíg a csillogó szemű befordul a sarkon.Mikor így történt, gyorsan táskájába dobálta a naplóját és a  tollát, majd a férfi után eredt.
Egy kis sikátorba, egy ajtó előtt érte utol.A férfi épp beakart volna menni, már a keze is a kilincsen volt, amikor váratlanul egy gyors lendülettel a szemközti falnak csapódót. Mire felfoghatta volna, hogy mi is történt vele, már talpon állt és Cornelia tartotta erősen, neki nyomva a falnak.
-Kár érte, hogy ilyen cuki vagy-mosolygott bájosan.
-Mi a...-kezdte volna a férfi, de Cornelia nem habozva tovább, befogta vacsorája száját, majd fogait belemélyesztette a torkába.Éles fogainak hála könnyen áttudta harapni a puha, meleg húst, amiből könnyedén beleömlött áldozatának ízletes vére a szájába.
Nagy kortyokba itta a táplálékot, minden egyes kortyot kiélvezett. A férfi kiabálni próbált, de Cornelia olyan erősen szorította szájára a kezét, hogy csak halk nyögés félék tellettek tőle.Kezével is próbálta ellökni támadóját, de az erőlködésével nem jutott előbbre. Szíve egyre jobban lassult, néhol már kihagyott egy-egy ütemet, míg végül teljesen meg nem állt. Cornelia mohón szívta még magába az élet maradék cseppjeit, majd amikor már teljesen szárazra szívta, a férfi élettelen, hideg testét a földre dobta. Egy apró legyintést tett kezével, mire a test lángra kapott.Nagy fokozatra kapcsolta a lángokat, így pár másodperc alatt még egy árva csontdarabka se maradt belőle.
-Megvolt a vacsora, jöhetnek a kontaktlencsék-elégedett mosoly terült szét az arcán.Száját megtörölte, hogy véletlenül se maradjon pár kósza vércsepp rajta.Majd táskájába kotorászni kezdett, amiből egy fekete napszemüveget vett elő és felvette, hogy immár vérvörösben játszó szemét eltakarja vele.

Carlisle az ablak előtt állt és a sötét, csendes erdőt nézte, miközben gondolatai a lányán és annak viselkedésén jártak.Sajnálta ami vele történt, segíteni akart neki, de  azt sem hagyhatta, hogy Cornelia így eluralkodjon a családja felett.
Eldöntötte, hogy amint Cornelia vissza tér a fontos elintézni valójából, leül vele és megpróbál vele beszélni.Csak azt nem tudta, hogy még is mit mondhatna neki.
-Esküszöm, amikor elmerülsz a gondolataidba, akkor is olyan szexi vagy-szólalt meg háta mögül egy csengő hang.
-Zsü...Sophia, kíváncsi voltam mikor jelensz meg-lassan megfordult, arcáról semmi érzelmet nem lehetett leolvasni, de közben legbelül halvány boldogság ütötte fel a fejét.
-Ezek szerint számítottál rám-csábító mosoly virított az arcán.
-Volterába nem volt alkalmunk beszélni, ezért igen számítottam rád.Bár az igazat megvallva azt gondoltam, hogy erre a beszélgetésre csak hetek múlva kerül sor.
-Minek várni, így is már rengett idő telt el.Ha már kiderült, hogy életbe vagyok, minek tartogassam tovább a titkaimat?Bár igaz izgalmasabb lenne ha egy kicsit még húznám ezt a titkolózást-miközben beszélt közelebb lépdelt hozzá- és a hátérbe figyelném, ahogy te és a lányunk kétségbe eseten keresgélitek a válaszokat, meg kell mondjam amúgy nagyon jól szórakoztam.De, sajnos nem tehetem mert kifuthatunk az időből.
-Még is milyen időből?-összevonta a szemöldökét és közben ő is  tett pár lépést előre.
-Az lényegtelen, ami igazán fontos az az, amit elmondok Aroval való szövetségemről.
-Hmm...ha már Aronál tartunk, ő nem ellenzi, hogy elmond?Hiszen pár órával ezelőtt azt mondta, hogy nem fog elmondani mindent-egy pillanatra elgondolkozott.-Tudja egyáltalán, hogy itt vagy?
Sophia lassan végig mérte tetőtől talpig volt szerelmét, aztán mielőtt válaszolt volna Carlisle előtt termett és mellkasára tette kezét.
-Te mindig is olyan okos és előre látó voltál -beharapta a száját.-Ezek azok a tulajdonságok egyike ami miatt beléd szerettem.Persze már  ennek az istenien vonzó arcnak is megvolt a maga bűvereje ahhoz, hogy elcsábíts-keze gyengéden elkezdett felfelé kúszni az arcához.Mikor ujjhegyeivel megérintette Carlisle tökéletes áll vonalát, a férfi elkapta a kezét és nem engedte, hogy keze to
vább folytassa útját.-De a kérdésedre vissza térve, Aro tudja, hogy itt vagyok.Együtt döntöttünk úgy, hogy idejövök és elmondok mindent, vagyis legalább is egyenlőre csak annyit amennyi szükséges.
-És ő miért nem jött veled?
-Nem ért rá-vágta rá kicsit zavartan.
-Tudod, nem hiszek neked.Elmondjátok, hogy mit is tervezgettetek ilyen hosszú ideje őt meg nem érdekli, hogy mi még is hogyan reagálunk rá-megrázta a fejét.-Ő egy beteg, pszichopata állat, neki ez a szórakozása, nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget.
-Ez az amit viszont kevésbé szeretem benned-terelte el a témát-túlságosan kíváncsi vagy-egy gyors mozdulattal lelökte a kanapéra, ő maga pedig két lábát átdobta az övén ölébe ült-de ez a szexi test mindent kárpótol-dorombolta.
-Sophia, ezt ne.Száj le rólam-mindkét kezét megfogta, hogy eltartsa magát tőle.-Inkább mond el amit akartál, aztán menny el.
-A beszélgetést úgy terveztem, hogy veled és Corneliaval történik.Őt viszont még nem látom itthon-egyik kezét kiügyeskedte a szorításból, belemarkolt a férfi ingébe, fejét a fejéhez nyomta.-És ha már így alakult, hogy várnunk kell rá, miért ne tölthetnénk el izgalmasan azt a kis időt?-amint a kérdés elhangzott a válaszra nem várva szája már vadul rá is tapadt Carlisléra.
Carlisle nyakánál fogva eltolta magától, de Sophia ajkai újra gyorsan rátapadtak az övére. Carlisle teste felkészült rá, hogy egy gyors mozdulattal a nő felé kerekedjen és lefogja, de Sophia előbb cselekedett.Egy mozdulattal letépte a gombokat az ingéről, hogy aztán végig simíthasson kemény, izmos mellkasán, miközben szájával egyre követelőzőbb lett.Gyengéden ajkát harapdálta, nyelvével a férfi nyelvét becézgette, és ekkor Carlisle testéből elszállt a feszültség.Ő maga is meglepődött következő tettén, először gyengéden majd ő is ugyan olyan vadul mint Sophia visszacsókolt.

Jasper leparkolt a garázsba, majd miután leállította a motort kiszállt utastársaival, Aliccel és Esmevel együtt.Bella születésnapja miatt voltak el, pár dolgot bekellet még szerezni hozzá.
Bár tegnap egy tragikus születésnap volt és Cornelia miatt elég zűrős most a helyzet, Alice attól még szeptember 13-ra szeretett volna egy meglepetés bulit szervezni Bellának.Tudta, hogy Bella ugyan  úgy mint Cornelia nincs oda az ötlettért, de mivel Bella Skóciába volt nem tudod vele vitatkozni.Így hát vette a bátorságot és elkezdett szervezkedni, remélve, hogy a végén Bella még meg is köszöni neki, és elfelejti a 18. szülinapját aminek nem lett valami szép vége.És figyelemelterelésnek is jól jött, mert amíg a partit szervezi legalább addig sem kell aggódnia Blood Rippah miatt.
-Alice, biztos, hogy ennyi minden kell ehhez a partihoz?-kérdezte Esme miközben kivett pár zacskót a csomagtartóból.
-Egyáltalán biztos, hogy kell ez a parti nekünk?-tette fel a kérdést Jasper és közben ö is magához vett pár cipelni valót.-Tekintve arra milyen volt a tavalyi....és még itt van Blood Rippah is.
-Igen-mutatott Esmere miközben válaszolt neki-és igen-felelte ugyan azt Jaspernek is.-Szuper parti lesz ne aggódjatok, Bellának jár ennyi pont a tavalyi miatt. Corneliaval meg nem lesz gond, nem fogom engedni neki, hogy tönkre tegye azt a napot.
-Rendben, én hiszek neked-mosolygott Esme.-Ezeket akkor be is viszem-emelete fel a zacskókat és elindult befelé.
-Csak tedd le őket a konyhába-szólt utána Alice.
-Amúgy jól vagy?-nézett rá szerelmére Jasper mikor már csak ketten voltak a garázsba.
-Persze, miért ne lennék?
-Blood Rippah... lépcső...felidegesített...-sorolta egy szavas válaszokba.
-Hát igen , akkor elég ideges voltam, de most már lenyugodtam. Bár az igazat megvallva majdnem neki mentem mikor elkezdett veled bájologni.
-Alice-mosolygott, lágyan megérintette az arcát-tudod, hogy nem tudna tőled elcsábítani.Nekem te vagy a mindenem, én téged szeretlek.
-Tudom, ilyen meg se fordult a fejembe.Egyszerűen csak az zavart ahogy beszélt, ahogy lenézett és.... az hogy téged nem zavart.
-Már, hogy ne zavart volna?!Csak nem annyira mint téged.Mert ez semmiség, ilyet már számtalanszor láttam és tapasztaltam.....Mariatól-hangja megcsuklott egy pillanatra, de aztán össze szedte magát.-Szerintem nem lesz vele nagy gondunk, csak hozzá kell szoknunk, hogy bukóbb az átlagnál.
-Most őt véded?-sértődött meg Alice.
-Mi? Nem, dehogy is csak.....inkább ne menyünk bele jó?Nem akarok miatta veszekedni veled.
-Én sem akarok-közelebb lépdelt Jasperhez és átölelte.-Tudod, az előbb amit mondtál, hogy én vagyok a mindened, na az tetszett.
-Igen, azt gondoltam-vigyorogva két keze közé fogta a lány arcát és lágy csókot lehelt szájára.
Ekkor kinyílt a garázs kapuja és Cornelia fekete Audija gurult be.Lápája ragyogó fénybe megvilágította a csókolózó párt.
Leállította az autót és gonosz mosollyal a száján kiszállt.Lassan, finom mozdulatokkal odalépdelt a szétrebbenő szerelmes pár mellé.
-Miattam, ne hagyjátok abba-tette szívére a kezét miközben kuncogott.
-Cornelia-biccentett felé Jasper-látom az elmúlt órába semmi se változott, és érzem is.
-Jasper-utánozta a férfi hideg hanglejtését-az arcotokon látom, hogy rólam beszélgetettek, és érzem is a levegőbe a feszült hangulatot.
-Cornelia, muszá....-kezdte volna Alice de ekkor kivágódott az ajtó és Esme jött ki rajta.Mozgásából és arcvonásaiból le lehetett olvasni, hogy nagyon dühös.
-Esme mi a baj?-lépet elé Alice de Esme kikerült és a kocsijához sétált. Kinyitotta az ajtaját, de az egy nagy lendülettel vissza is csapódott.
-Mi a baj?-támaszkodott neki az ajtónak Cornelia.
-Az már biztos, az alma nem esett messze  a fájától-ömlöttek belőle  a szavak.-Ugyan olyan bunkók, nemtörődömök vagytok és amit akartok mindig megkapjátok-ahogy kiengedte dühét, arcvonásai megváltoztak, immár szomorúságot és bánatot lehetett látni rajta.-Mi a baj?Mi a baj?-ismételgette-miért nem mész be  a nappaliba és nézed meg magad, engem pedig hagyj elmenni-látszott, hogy belül zokog.
Cornelia elvette  a kezét az autóról és hagyta, hogy Esme beüljön, aki már nyitotta is a garázskaput, bekapcsolta a motort és kigurult a garázsból.
-Azt hiszem az előbb megakart bántani-Cornelia nézte ahogy lecsukódik  a garázs ajtó.-Na mindegy-vonta meg a vállát és elindult a nappali felé.
Sietve Aliccel és Jasperrel a nyomába átvágtak a konyhán.Döbbenve torpantak meg a nappali küszöbén, mikor meglátták hogy a kanapén Sophia és Carlisle smárolnak.
-Ha 1 évvel ezelőtt  valaki azt mondja  nekem, hogy a szüleimet rajta kapom smárolás közbe, a képébe nevetek.
Sophia Cornelia hangjára kibontakozott a csókból és Carlisleval együtt felé fordultak.
-Kicsikém, örülök, hogy megint találkozunk.Bár várhattál volna még egy fél órát-szája széle mosolyra húzódott.
-Óóóó, mondanám, hogy sajnálom, de nem akarok hazudni.
-Sophia, szállj le rólam-szólalt meg Carlisle.
-Most miért?Hiszen olyan jól éreztük magunkat-nézett rá nagy  boci szemmel miközben jobb keze ami eddig Carlisle mellkasán pihent, lassan elkezdett lefelé haladni a férfi ágyéka felé.
Carlisle elrántotta a kezét és erősen össze fogta a ballal.
-Most-mondta most már dühösen a férfi.
-Ajh, ne kéresd magad.Te is tudod nagyon jól, hogy ha nem törtek volna ránk, már sokkal kevesebb ruha lenne rajtunk-dorombolta.
-Nem halottad, azt mondta szállj le róla-szólt közbe Cornelia, majd egy gyors mozdulattal a kanapénál termett és a hajánál fogva lerángatta apjáról Sophiat.Messzebb ráncigálta Carlisletől, ahol aztán elengedte.
-Még is hogy bánhatsz így velem?Az anyád vagyok-most már Sophiaba is fortyogott a düh.
-Ki nem szarja le,  úgy bánok veled ahogy megérdemled.
-Oké, a múltba nem voltam valami minta anya, de attól még az anyád vagyok.Ezek után pedig meggondolom, hogy tartsam e magam ahhoz amiért eljöttem ide, hogy beavassalak a dolgokba-emelte fel a hangját.
-Ja, hogy azért jöttél, én az előbbiből azt hittem azért, hogy megerőszakold az apámat-felelte gúnyosan.
Sophia nem tudott erre mit válaszolni, csak dühösen méregette a lányát.
Carlisle Cornelia mellé lépett, ingét be se próbálta gombolni, hiszen nem volt mivel. Sophia rendesen elintézte  a gombokat.
-Mond el amiért jöttél és aztán menny el-mondta érzelem mentes hangon.
-Felejtsétek el-rázta meg a fejét-úgy döntöttem, hogy egy kicsit még szórakozok veletek-gonosz mosoly terült szét az arcán.
-Mi ez a kiabálás?-jelent meg Emmett Rosalival az oldalán.-Ez meg mit keres itt?-bökött Cornelia anyukája felé.
-Mi is ezt szeretnénk tudni, de ő mindjárt úgyis elmondja, igaz?-Cornelia vissza fordult az anyjához.
-Tessék?-lehervadt a mosoly arcáról.
-Ha nem is önszántából-indult meg felé-de elfogja mondani-újra elkapta  a hajánál fogva, miközben másik kezét a nyakára kulcsolta.
-Nem tudnál ártani nekem-a félelem szikrája jelent meg a szemébe.
-Fogadjunk?-élvezettel teli mosollyal az arcán használni kezdte a képességét.Pillanatok alatt égni kezdett belül Sophia teste.-Ez még nagy kárt nem fog tenni benned, csak simán fájdalmat okoz.De ha sokáig váratsz, lehet, hogy pár perc múlva már csak egy karod lesz.
-Carlisle-könyörgött és próbált a szemébe nézni, de ez nem jött össze neki, mert Cornelia úgy fogta, hogy végig a szemébe tudjon nézni.
-Akkor váltsunk nagyobb fokozatra.
-Ne, ne, elmondom, csak kérlek ne-könyörgött Sophia.
Cornelia egy pillanatra elgondolkodott de aztán elengedte.
-Nem volt igaza.Nem hasonlítunk mi semmibe.Én nem adtam volna fel ilyen könnyen-mondta lenézően.
-Kinek nem volt igaza?-érdeklődött Carlisle.
-Majd később elmondom-nézett a szemébe-ha ez itt eltakarodott-biccentett felé.-Szóval, mi az ami miatt nem tudtok Aróval békén hagyni?Mi a faszomért kellek nektek?
-A prófécia miatt-dörzsölgette nyakát.
-He?Ugye nem akarsz nekem itt történelem órát tartani?-kuncogott.
-Ez nem vicc hanem halál komoly.Tényleg egy prófécia miatt van rád szükségünk.
-Oké, mondjuk, azt, hogy hiszek neked.Még is milyen prófécia?
-Ezt a próféciát 5000 évvel ezelőtt írták-kezdte Sophia miközben leült a szemközti fotelba.Lábát elegánsan keresztbe rakta.-Amibe az áll, hogy mikor két különböző fajból egy férfi és egy nő egymásra talál, szerelmükből megszületik az aki eldönti, hogy a világra béke vagy halál vár.
-Ezt aztán megfogalmaztad.Még úgy ahogy rímmel is.De mi közöm van nekem ehhez?
-Voltak akik semmibe vették ezt az egészet, annak ellenére,hogy egy olyan boszorkány írta, akinek sok jóslata beteljesedett.De olyanok is akadtak, akik e jóslatot meghalva rettegni kezdtek és mindent elkövettek, hogy ne teljesülhessen be.De sajnos kudarccal jártak.És mikor a prófécia beteljesedett, kibővült egy újabb sorral.
,,Vámpírok, boszorkányok, emberek ezrei félhetnek tőle, mert megszületett a vámpírok királynője."
Sophia felállt és lánya elé lépdelt, kezével lágyan megcirógatta az arcát.
-A jóslat rólad szól kincsem.Te vagy az aki dönt a világ sorsáról, te vagy a vámpírok királynője.